Sport

Drogbáró strómanja a Barca-legenda?

Ko-Be

Létrehozva: 2017.08.11.

A gyanú szerint mexikói drogkartell tagja, ezért büntetőintézkedést rendeltek el a Barcelona korábbi válogatott focistája, Rafael Márquez ellen.

Hatalmas bajban a Barcát 2003 és 2010 között 233 meccsen szolgáló Márquez. A 38 éves védőt azzal vádolják az Egyesült Államokban, hogy ő az egyike annak a 22 mexikói állampolgárnak, akik kapcsolatban állnak Raúl Flores Hernández drogbáróval, akinek önálló bűnszervezete is van, ráadásul jó viszonyt ápol a hírhedt Sinaloa drogkartellel is.

„Az amerikai szervek a mexikói rendőrséggel együttműködve, több évig tartó nyomozás után azonosították a pénzmosással is foglalkozó, jelentős külföldi kábítószer-kereskedő Raúl Flores Hernándezt” – áll Steve Mnuchin pénzügyminiszter közleményében. Márquez a beszámolók szerint még szerdán önkéntes vallomást tett az ügy kapcsán a mexikói főügyésznek, majd nyilatkozott is:

– Számos hírforrás arról számolt be, hogy érintett vagyok az amerikai pénzügyminisztérium egyik vizsgálatában. Kategorikusan cáfolom, hogy bármiféle kapcsolatom lett volna az említett bűnszervezettel – mondta Márquez, aki szerdán kihagyta csapata, a guadalajarai Atlas edzését. Ügyvédei már az ügy mihamarabbi tisztázásán dolgoznak. Sajtóhírek szerint az amerikai kormányzat befagyasztja Márquez és a többi érintettek amerikai vagyonát, valamint megtiltja belépésüket az Egyesült Államok területére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715108417
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197740_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem tud megyei listákat állítani Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715108417
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715108417
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715108417
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715108417
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk