Sport

A Balatonnál dolgozza fel a sikert kardvilágbajnokunk

(szabó)

Létrehozva: 2017.08.02.

Szatmári András egyéni kardvilágbajnoki címe a vizes vb eseményei miatt nem kapott elég figyelmet, holott a 24 éves sportoló Lipcsében a csapat tagjaként ezüstérmet is szerzett. 

Hazatérve kilátogatott a vb-re egy vízipólómeccsre, ahol hét­ezer ember tapsolta meg, azóta viszont már Balatonalmádiban pihen.  

– Most néhány napig a lehető legtöbbet szeretnék nyugodtan feküdni az ágyamon – mondja Andris. Ha megunja a pihenést, a Balaton partján párjával, Nórival és vizslájával, Mirivel nagyokat sétál.  

Mennek majd nyaralni is, bérelnek egy autót, és Nápolytól indulva körbeautókáznak Dél-Olaszországban, eljutnak majd Bariba is.

– De ez még odébb van, hiszen augusztusban előbb Tajvanra utazom. Jó volna, ha az Universiadén újabb aranyérmet akasztanának a nyakamba – vázolja fel a vágyait a Vasas-versenyző, akinek első edzője Gerevich György volt.

– Szóval most még kikapcsolódás a program, néha elmegyünk vacsorázni valamelyik hangulatos étterembe, bár bevallom, nagyon szeretek otthon főzőcskézni Nórival. A csirkém, ami főtt krumplival, karikára vágott hagymával sütôben készül, mennyei fogás.

András egyébként úgy véli, nem csak ő szerez majd csillogó érmet, barátai közül a kajak-kenu vb-n Tótka Sándornak, a budapesti cselgáncs vb-n pedig a dzsúdós Tóth Krisztiánnak nagyon drukkol a minél jobb eredményekért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195191_auto_resized.jpg
origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715037011
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191001_auto_resized.png
metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194832_auto_resized.jpg
vg.hu

Amiben Kínát simán verik a magyarok, a szerbek és a franciák is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715037011
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181491_auto_resized.jpg
travelo.hu

A világ egyik legszebb túrája a híres, két sziklafal közé szorult kőtömbre vezet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715037011
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715037011
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el