Sport

Joshua bűnözőből lett sztárbokszoló

Bors

Létrehozva: 2017.04.29.

Forrás: AFP

A londoni Wembleyben 90 ezer néző előtt bokszol a brit Anthony Joshua az ukrán Vladimir Klicskóval három világszervezet (WBA, IBF, IBO) vb-övéért. A végeredménytől függetlenül fejenként 5,5 milliárd forintot vesznek fel. Nehézsúlyú profi öklözőknél megszokott, hogy szóban nem kímélik egymást. Nos, ez a meccs úgy látszik, kivétel, ugyanis egyik fél sem gyalázta a másikat.

– Mivel Klicsko túl öreg, ezért vasárnapra virradóra 41 éves korára nyugdíjba küldöm – ennyit jegyzett csak meg Joshua. A bombaerős jobb kezes üté­seiről híres 2002-es olimpiai bajnok fiatalabb korában megjárta a hadak útját: Watfordban utcai verekedő volt, majd 2009-ben Mercedese ülésén kábítószert találtak a rendőrök, emiatt nyomkövetőt kapott a lábára, és egy év közmunkát sóztak a nyakába. A nigériai felmenőkkel bíró öklöző sokáig futballozott, a 100 métert 11.14 másodperc alatt futotta, ám a boksznak köszönheti a hírnevét. Eddigi tizennyolc profi találkozóját tudta le idő előtt, KO-val vagy TKO-val. 

Az övére tűzött női skalpok száma is jelentős, korábban hetyegett Rita Ora énekesnővel és Cara Delevingne modell-színésznővel is, 18 hónapos kisfiát viszont iskolai barátnője, Nicole Osbourne szülte. Mindemellett nőtlen, édesanyjával, Yetával él egy fedél alatt. A mamának megtiltotta, hogy élőben nézze meg a mérkőzését, nehogy túlságosan felizgassa magát. Klicsko, aki 64 eddigi győztes derbije közül 53-at kiütéssel nyert, úgy véli: Joshua „egyirányú öklöző”.

– Mivel csak a nagy ütésekre összpontosít, megbüntetem, mert a boksz nem kocsmai verekedés – viccelődött Klicsko.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el