Sport

Gyorsan beilleszkedett Fehérváron a válogatott focista

K. B.

Létrehozva: 2017.03.11.

<p>Fél év után teljesen beilleszkedett a Videotonba a válogatott védő, Fiola Attila. A csapattal vezetik az NB I-et, barátnője pedig odaköltözött hozzá Székesfehérvárra.</p>

Forrás: Vidi.hu

Az Európa-bajnokság után légiósnak állt volna, ám a nyári bokasérülése miatt több kérője is lemondott Fioláról. 

– Sok összetevője volt annak, hogy végül itthon maradtam. Eleve nem alacsony összeget kértek értem, amivel talán nem lett volna baj, ha nem sérülök meg. Azonban azokból az ajánlatokból, amik maradtak, biztos vagyok benne, hogy a lehető legjobbat választottam – szögezte le a Borsnak a válogatott védő, aki elismerte, a Fradi is megkereste. – Amikor a Videotonhoz igazoltam, elmondták, hogy elsősorban belső védőként számítanak rám. S bár a válogatottban jobbhátvédként játszom, az csak előnyös, hogy több poszton is bevethető vagyok – mondta Fiola, aki két hónapos lakáskeresés után novemberben költözött Székesfehérvárra, ahol egyre otthonosabban érzi magát. 

– A beilleszkedés gyorsan ment, ismertem több játékost is. Azonban Fehérváron nem tudtam, mi merre van, ebben sokat segített korábbi csapatom, a Puskás Akadémia masszőre, Hajnal Imre, aki a városban lakik. A Debrecenből érkező Varga Józsival és Bódi Ádámmal is nagyon jó kapcsolatba kerültem. Próbálok minél több barátra szert tenni, mert nagyon jó közösség alakult ki – mesélte a védő, aki november óta boldog párkapcsolatban él csinos barátnőjével, Nikolettával, akit azonban egyelőre nem szeretne megmutatni. – Egy közös ismerős által ismerkedtünk meg, aztán úgy hozta a sors, hogy megpróbáljuk együtt. Mivel ő Miskolcon élt, valakinek lépnie kellett, nyilván én nem tudtam, úgyhogy nemrég leköltözött hozzám Székesfehérvárra, most együtt élünk. Aztán majd az élet eldönti, hogyan tovább.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195425_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715079312
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195802_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715079312
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194535_auto_resized.jpg
travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196054_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rohantak a mentők: négyes karambol történt az M7-esen, több km-es a torlódás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715079312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715079312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715079312
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk