Sport

Tilosban parkolt 60 milliós kocsijával a korábbi fradista

Bors

Létrehozva: 2016.11.12.

Muhamed Besic, a Fradi volt labdarúgója nehéz időket él sérülése miatt, és még tilosban parkolásért meg is büntették. Amúgy jó sora van: egy 60 milliós autóval jár.

A bosnyák focista, aki még mindig csak 24 éves, Angliában Mo Besic néven lett népszerű. Emlékezetes, 2012 és 2014 között a Fradiban focizott, a bosnyák válogatott színeiben még fradistaként játszott a két évvel ezelőtti vb-n, ezzel 20 év után először léphetett pályára labdarúgó-világbajnokságon NB 1-es futballista.

Aztán felvitte az Isten a dolgát: még azon a nyáron megvette az Everton 1,35 milliárd forintnyi összegért – miközben az Aston Villa és a Tottenham is hívta –, ennek következtében a jövedelme is alaposan megugrott. Ebből futja számára egy 60 milliós Lamborghini Huracanra. A mohamedán vallású játékos, aki büszke származására és családjára – magára tetováltatta a bosanac (bosnyák) feliratot, valamint szülei és testvére nevét – amúgy nem túl szerencsés mostanában, nemcsak a parkolással járta meg, de hosszú ideje sérüléssel is bajlódik: még Wayne Rooney vágta fel úgy tavaly augusztusban, hogy azóta sem térhetett vissza szétrúgott térde miatt.

Nélküle a csapat jelenleg a hetedik az angol bajnokságban, kemény harcot vív a BL-szereplést érő helyért, de Ronald Koeman edző helye biztos, inkább a csapat megerősítésében, új játékosok igazolásában látja a megoldást a tulajdonos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715019014
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188024_auto_resized.jpg
life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715019014
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715019014
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715019014
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715019014
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el