Sport

Szívtiprók ülnek a válogatottak kispadján

Bors

Létrehozva: 2016.11.20.

Valakinek jó kapitány jut, valakinek karizmatikus, másnak sármos. Aztán vannak futballválogatottak, amelyeknek ez így egyben mind összejön.

Seva: politika helyett foci (Ukrajna)

Andrij Sevcsenko az élet minden területén sikeres volt eddig, kivéve a politikában, ezért jó gyorsan vissza is tért a focihoz. Az ukrán exklasszis, aki játszott a Milanban és a Chelsea-ben, aki amerikai feleségével négy fiúgyermeket nevel, akinek jó barátja Giorgio Armani divatcézár és akivel két divatüzletet is működtet Ukrajnában, 2012-ben nemet mondott a kapitányi felkérésre, elment inkább politizálni, de mivel nem választották meg képviselőnek, idén nyáron már igent mondott a válogatottnak.

Óriás és legenda (Litvánia)

Litvánia 41 éves szövetségi kapitánya, Edgaras Jankauskas volt az első litván, aki futball BL-t tudott nyerni, mégpedig a Porto csapatával. Karrierje során a fél világot bejárta, még Amerikában is focizott, de fiatalon visszavonult. A 193 centi magas egykori csatár Skóciában kezdett edzősködni, idén januárban lett hazája válogatottjának a kapitánya.

Koldóékat kitömtük (Andorra)

A magyar válogatott 4-0-ra győzte le Andorra csapatát vb-selejtezőn, a vendégválogatott kapitánya, Koldo Alvarez hat éve dolgozik a posztján. Korábban kapusként bizonyított, hazájában az utóbbi ötven év legjobb focistájának választották. A kinevezése óta lejátszott 48 meccsen még egyszer sem nyert a csapata.

Luc nyugdíjas állása (Luxemburg)

Luc Holtz annak a luxemburgi válogatottnak a kapitánya, amelytől gyakorlatilag nem várnak el semmit, a 47 éves sármos kapitány kinevezése óta – hat éve – hat győzelmet könyvelt el az 58 meccsből, alig tízszázalékos a teljesítménye. Az egykori focista 1993-ban az év legjobbja lett hazájában, válogatottként egy gólt jegyzett, vagyis focistaként sem volt különösen kiemelkedő.

Polihisztor a belgáknál (Belgium)

Roberto Martinez spanyol létére került a belga válogatott élére, amellyel csodákat érhet el, hiszen remek összetételű a csapat. A spanyol edző, aki korábban maga is kiváló játékos volt, sosem tétlenkedett, edzői munkája mellett gyakran dolgozott szakkommentátorként, szerzett két diplomát (fizioterapeuta és üzleti mene­dzser), és boldog apukája a skót feleségétől született lányának. Belgiumban augusztus óta dolgozik, és sokat várnak tőle.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715115910
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715115910
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197495_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715115910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715115910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk