Sport

Kikosarazták Ronaldinhót a budapesti bulin

K. D.

Létrehozva: 2016.10.18.

Forrás: Facebook

A focipályák után most az éjszaka császára Ronaldinho. A visszavonult brazil zseni, aki a magyar találmányú teqball nevű játék népszerűsítése miatt érkezett vasárnap Budapestre, ezt egy belvárosi szórakozóhelyen be is bizonyította. Az aranylabdás focista remekül érezte magát a partin, igaz, a szervezők is kitettek magukért. 

– Hazafelé számtalanszor elmondta, mennyire élvezte a bulit. Igaz, kedvenc brazil előadóinak számaival készültünk, és brazil táncosok is voltak – mondta a Borsnak a teqball kitalálója, Borsányi Gábor. 

– Végtelenül szerény, közvetlen ember. Amikor megérkezett, mindenkit üdvözölt, majd leült a VIP-asztalhoz. Látszott rajta, hogy élvezi az estét. Készséggel állt mindenki rendelkezésére, akik közös képet szerettek volna vele – mondta lapunknak Pintér Ma­riann, a Zsolnay Porcelánmanufaktura Zrt. marketing igazgatója, aki egy különleges kupával ajándékozta meg a sportolót.

Úgy tudjuk, Roni egy csinos hölggyel mulatott két órán keresztül, ám amikor a lány jelezte, nem szeretne többet a focistától, úriemberként viselkedett, megköszönte a beszélgetést, és visszaült asztalához. Akkor is mosolygott. 

A teqball kitalálói, Borsányi és Huszár Viktor egy évig tárgyalt a sportolóval, mire igent mondott. Hogy mi győzte meg?

– A tárgyalások akkor gyorsultak fel, amikor Ronaldinho kapott egy asztalt, és kipróbálta. Beleszeretett a teqballba – mondta a feltaláló, aki társával azért gondolt a labdarúgóra, mert szerintük ő a legtechnikásabb focista a világon.

Az ötletgazda azt nem árulta el, mennyit kap a szereplésért Ronaldinho, csak annyit jegyzett meg: – Semmilyen sztárallűrje nincs.

A klasszis szerda délelőtti sajtótájékoztatója után utazik tovább.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714976413
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714976413
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el