Sport

Bajner: Anya, légy rám büszke odafenn!

(turcsik)

Létrehozva: 2016.10.06.

Borzasztó megrázkódtatás érte Bajner Bálintot. Az olasz harmadosztályú Modena csatára a héten elveszítette rákban szenvedő anyukáját, akinek halotti ágyánál megfogadta, jó focista lesz belőle.

Másfél éve a Bors írta meg először, hogy az akkoriban még az angol harmadosztályú Notts Countyban szereplő támadó, Bajner Bálint édesanyjánál rákot diagnosztizáltak. A futballista bizakodó volt, tudatta, hogy anyukájára műtét vár, ám hitte, hogy a betegsége nem olyan súlyos.

Sajnos néhány hónappal később viszont már arról beszélt a Borsnak, hogy Ágnes asszonynak vastagbélrákja van, ami áttétes a májára, ezért műteni nem lehet, kemoterápiás kezelésekre kell járnia.

Azóta nagy volt a csönd Bálint körül, aki továbbra is próbált minden erejével a futballra koncentrálni, lehúzott egy idényt az NB I-es Paksban, majd a nyáron az olasz harmadosztályban szereplő Modenába igazolt. Aztán hétfőn jött a telefon a nővérétől, Dórától, hogy azonnal üljön kocsiba, mert anyukája borzasztóan rosszul van.

– Anyu az utolsó napjait már kórházban töltötte, nagyon sokat szenvedett. Tudtam, súlyos a baj, ezért szóltam Bálintnak, hogy jöjjön – elevenítette fel Dóra, a korábbi válogatott focista, a jelenleg az indiai Mumbai Cityben játszó Vadócz Krisztián felesége.

– Az olasz klub abszolút megértő volt, elengedte a testvéremet, aki nyolc órát vezetett, hogy még egyszer lássa anyut. Bálint búcsúzóul azt súgta a fülébe:

„Anya, ahogy eddig is, ezután is mindent alárendelek a futballnak, szeretném, ha odafenn is büszke lennél rám”. Dóra elárulta még, hogy édesanyjának a testvére volt a mindene, nagyon büszke volt, hogy a fia focista. Mélyen megrendült testvérén azt érzi, hogy extramotivációval tért vissza Olaszországba, mert szeretné betartani anyukájuknak tett foga­dalmát.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185711_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb árcsökkenés jön a hazai benzinkutakon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974010
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974010
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el