Sport

Szabó „Torony” a gyengén szereplő kenus olimpikonokról

Bors

Létrehozva: 2016.08.28.

<p>Egyik szemünk nevet, a másik meg sír. Női kajakosaink Kozák Danuta vezetésével szerzett három első helye öröm, csakhogy a múltban hét ötkarikás babérra büszke kenusaink leszerepeltek, érem nélkül zártak.</p>

Forrás: Végh István

Bizony, Rio előtt a Vasbányai Henrik, Mike Róbert vb-aranyérmes kenus duótól 1000 méteren első helyet reméltünk. Ehelyett egy 4. helyet hoztak. A magyar kenusport legnagyobb szaktekintélyét, Szabó Attilát kérdeztük: igaz-e a pletyka, hogy manapság lasszóval kell kenust fogni Magyarországon?

– Ez jókora túlzás, amint az sem igaz, hogy kenusaink úgymond leégtek Rióban – mondja a Torony becenévre hallgató egykori ötszörös vb-aranyérmes, a mai idők elismert mesteredzője, akinek órási szerepe volt abban, hogy Vasbányaiék a vb-dobogó csúcsára jutottak, mivel korábban mindkettejük trénereként dolgozott. Ráadásul a szakág volt klasszisai közül Pulai Imre, Novák Ferenc, Kozmann György és Vajda Attila olimpiai diadalaiból is bőven kivette a részét. – A magyar kenusport nehézségei a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) korábbi döntésétől datálódnak, amennyiben a számunkra sikert hozó 500-as távokat törölték, ráadásul a 2020-as tokiói olimpián újabb számokat vesznek el a férfiaktól.

A Fradi trénere tudatja: a kenuversenyző képzése összetettebb feladat, mint a kajakosé, több időt, energiát vesz igénybe, emészt el az edzésen, a kenus technikát elsajátítani igen hosszadalmas folyamat.

– Megfelelően képzett szakemberekre lenne szükség, akik az alapoktól a sportág úgynevezett specializációira figyelve nevelnek. E téren sürgősen változtatni illene. Ezt mesteredzői fórumon is hangsúlyoznám, ha lenne ilyen fórum. De nincs. ez hiba. Kérdem a szövetségtől: miért nincs fórum?

További nehézség, folytatja, hogy a kenusokkal profi szerződést nem kötnek a klubok, így a 23 éves korosztályban történő versenyzés után számos tehetséges srác feladja, inkább elmennek dolgozni. Említjük Attilának, az olimpiát rendezett brazilok egyéniben, párosban olimpiai második és egy harmadik helyet szereztek, ami világszenzáció. Megjegyzi, őt is hívták a dél-amerikai országba dolgozni, de inkább honi feladatait látja el. Jelenleg éppen – fizetés nélkül! – készíti fel a Sáfrán testvéreket.

Úgy véljük, Toronynak nem csak ezért lesz nehéz dolga, ugyanis a 2020-as tokiói olimpián már nincs férfi egyes 200 m-es vetélkedés, csakis egy kilométeren lapátolnak a fiúk. E szakág helyzetét nehezíti, hogy a 2008-as pekingi bajnok Vajda Attila befejezte válogatott szereplését, Vasbányaiék riói zökkenői se jeleznek pozitívumot.

A remény persze él, hiszen Szabó Attila kenus szakkönyvéről – címe: Mindent a kenuzásról – külföldön szuperlatívuszokban szólnak. Szeretné, ha itthon is taníthatna belőle.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193821_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715009708
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715009708
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715009708
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715009708
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715009708
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el