Sport

200 ezren szenvednek játékfüggőségben Magyarországon

T. N.

Létrehozva: 2017.04.29.

Forrás: AFP

A napokban robbant a hír, hogy az angol fociszövetség másfél éves eltiltással, és harminc­ezer fontos büntetéssel sújtotta Joey Bartont, az élvonalbeli Burnley priusszal rendelkező focistáját, mert az elmúlt tíz évben 1260 futballmeccsre fogadott. Ugyanezen időszak alatt összesen tizenötezer fogadást kötött, a foci mellett dartsra, krikettre és sznúkerre. Súlyosbítandó körülmény, hogy 30-szor a saját csapata meccseire tett fel pénzt, ebből 15-ször az ellenfél győzelmére. 

– Elismerem, vétettem a szabályok ellen, de túl súlyos a büntetésem, ezzel gyakorlatilag vége a pályafutásomnak, ezért fellebbezek – magyarázta a 34 éves focista. – Átlagosan mindössze 150 fonttal (55 ezer Ft) játszottam. Játékfüggő vagyok, erről orvosi papírom is van, ezt az FA mégsem vette figyelembe… 
Habár a játékgépek kocsmai betiltásának köszönhetően egy bizonyos társadalmi réteg elhagyta rossz szokását, az egyre népszerűbbé váló online fogadás miatt az utóbbi években összességében mégis emelkedett Magyarországon a játékfüggők száma.

Ma az ország lakosságának 8–10 százaléka szenvedélybeteg, ebből a becslések szerint 200 ezren lehetnek játékfüggők. Habár a játékszenvedély fizikai tünetekkel nem jár, rombolja a beteg és környezete életét, súlyos esetben pedig akár öngyilkossághoz is vezethet. 

– Sokszor nincs éles határ a szenvedélybetegségek között. Volt olyan alkoholista betegünk, aki egy ideig a játékgépezésbe menekült, majd amikor betiltották, ismét az alkohol rabjává vált – árulta el Filléresi Andrásné, az Emberbarát Alapítvány munkatársa.

– A játékfüggőséget akárcsak az alkohol- vagy drogproblémákat valamiféle személyiségi zavar okozhatja. Nekünk itt az alapítványnál az a célunk, hogy a pácienseink ismét megtalálják a szellemi, lelki egyensúlyukat, ez azonban hosszú folyamat, a gyógyulási idő akár másfél évig is eltarthat.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik