Sport

150 milliót kereshet a Veszprém

Bors

Létrehozva: 2014.04.26.

Anyagilag sem járna rosszul a Veszprém kézilabdacsapata, ha a párizsi 28-26-os győzelem után hazai pályán is sikeres lenne, és bejutna a kölni négyes BL-döntőbe.

Már eddig is szép summát vághatott zsebre a veszprémi csapat, a korábbi BL-meccsek után összesen 245 ezer eurót, azaz 75,5 millió forintot kapott. Kölnben azonban további 50, 100, 150, illetve a végső győzelem esetén 250 ezer eurót (hozzávetőleg 77,4 millió forintot) kasszírozhatnak, azaz legjobb esetben 153 millió forintra rúghatna a bevétel.

Első pillantásra szép summa, ám a csapat 1,1 milliárd forintos költségvetéséhez képest ez elég szerény összeg. A futballban forgó pénzekhez viszonyítva pedig végképp semmiségnek tűnik a kézilabda Bajnokok Ligája díjazása. A labdarúgóklubok között majd’ nyolcvanszor többet osztanak szét, és az Európa Ligában is körülbelül hárommilliárd forintnyi euróval gazdagodnak a résztvevők.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713425711
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138308_auto_resized.png
metropol.hu

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137585_auto_resized.jpg
vg.hu

Lecsaptak egy krími repülőtérre az ukránok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713425711
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135353_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713425711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713425711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713425711
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget