Sport

138 kilométert úszott Rasovszky

K. D.

Létrehozva: 2017.10.26.

Szenzációs idényt futott a mindössze húszesztendős hosszútávúszó, Rasovszky Kristóf, aki első felnőttszezonjában, három futamgyőzelemmel a negyedik helyen zárta összetettben a Világkupa-sorozatot. A riói olimpián és a budapesti világbajnokságon is szerepelt ifjú titán a Vk-ban 138 kilométert úszott összesen, ami egy Budapest–Tihany távolságnak felel meg. A remek teljesítmény pénzdíjjal is párosult, összesen nyolcmillió forintot tehetett zsebre Kristóf.

– Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó szezont produkálok. Valóban félelmetesen hangzik, hogy Budapestről leúszhattam volna Tihanyig, ám ilyen ambícióim nincsenek, nem szeretnék úszva közlekedni az országon belül – viccelődött a fiatal úszó. – Ennek a nagy távnak a megtétele kellett ahhoz, hogy tapasztalatot szerezzek, hiszen a nyíltvízi úszásban csak versenyen lehet rutint gyűjteni. Edzéseken nem keveredik bunyóba az ember, s az ellenfelek taktikáját sem tudjuk lemodellezni – mondta Rasovszky, aki az összeúszott pénzdíját nagy álma megvalósítására költi majd. – Még gyűjtögetek egy picit, de a nagy vágyam, hogy egy saját lakást vegyek magamnak.

Kristóf szeptemberben kezdte meg a tanulmányait az Óbudai Egyetem villamosmérnöki karán, s mint elmondta: nem hiányzik túl sokat az egyetemről a versenyek miatt.

– Van időm a tanulásra, sok előadáson is részt tudok venni. A versenyek alatt kizárólag az úszásra koncentrálok, és nem az áramkörök tervezésén jár az agyam, hiszen egy kétórás megmérettetés egy pillanat alatt véget ér, muszáj fejben ott lennem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik