PR Cikkek

Vandersloot: Minden csapat legyőzhető (x)

Címkék
kosárlabda

Bors

Létrehozva: 2017.06.19.

<p>Kevésen múlott, hogy a csehországi Eb-re készülő magyar női kosárlabda-válogatott honosított amerikai kiválósága, Courtney Vandersloot ne a focit válassza gyerekkorában. Végül a tengerentúli WNBA-ben most a Chicago Sky színeit viselő 28 éves klasszis a palánkok alatt kötött ki.</p>

Forrás: MTI

– Egyszer azt kérdezték tőlem, arra vagyok-e a legbüszkébb, hogy az amerikai Division One-ban én voltam az első női játékos, aki 2000 pontot szerzett és további ezer asszisztot mellé – emlékezik Vandersloot. – Nos, inkább az dob fel, hogy az idei Európa Kupát megnyertem európai klubommal, a török Yakin Dogu Üniversitivel. 

Vandersloot Kent városában olyan környéken nőtt fel, ahol mindenki sportolt. Eleinte a futball vonzotta, a két-két olimpiai és világbajnoki címet gyűjtött amerikai labdarúgó, Mia Hamm fotóját például kitűzte a szobája falára. 

– A példaképem volt, mert a győztes sportoló prototípusát láttam benne.

Nem húzott rosszat azzal, hogy főiskolás évei kezdetén kosárlabdára váltott, hiszen 2015-ben a WNBA All Star-gáláján is szerepelhetett.

– Talán azért vittem sokra, mert a fiatalkori edzéseimen rendre fiúk ellen játszottam. 

A magyar válogatottban olyan csapattársai vannak, akik minden szempontból szimpatikusak, ráadásul jó kosarasok.

– Az egy igazán egységes, kiváló kollektíva – teszi hozzá Vandersloot. 

Ami az Eb-t illeti: kezdet gyanánt június 16. és 19. között három csoportmeccset játszunk. Az amerikai játékosnak három ri­válisunkról a következő a véleménye.

– Mindhárom ütőképes válogatott. A csehek előnye a hazai pálya, az ukránoknál játszik a hozzám hasonlóan honosított Deandra Moss, akivel korábban szerepeltem egy csapatban. A spanyolok tudása jelentős, ám úgy vagyok vele: minden csapat legyőzhető.

No és hogy miért próbálta ki magát a török bajnokságban?

– Mert a világ legjobb játékosai ott szerepelnek. Nem véletlen, hogy korábban öt éven keresztül a Besiktasban is játszottam. 

A kosarazás Gretzkyje

Klasszisára mi sem jellemzőbb, mint hogy John Stockton, a Utah Jazz egykori NBA-kosarasa így jellemezte a magyar válogatott játékost:

– Vandersloot a női kosárlabdázás Wayne Gretzkyje. Ugyanolyan pótolhatatlan egyéniség, mint a korábban a legendás kanadai jégkorongozó volt.

Amikor ezt a véleményt idéztük neki, így reagált:

– Erről sosem hallottam, de megtisztelő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713479111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az ukránok megölték az oroszok „légvédelmi mesterlövészét”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141929_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713479111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713479111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713479111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6P3dr8w9VWkWim1kR4vTxPKk3P3gFr7cdThsALefJAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmNWMwY2Y4Y2I5NDQ3YzY5YjE1NzZhNTg3ZWE0NzAx.jpg
PR Cikkek

Győztesek a pályán: Lidl Kids Team nyereményjáték (x)

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FihJyBKp2ciBWYaEfXlM_ouhIV-_a050tUXHk6PtdKI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjYzQ1MzdmZDYzYTQzMTM5NzdkOTQzYmQ0YTkxNTg0.jpg
PR Cikkek

Erre számíthatunk időpontok tekintetében, ha sebészeti beavatkozásra van szükségünk (x)