Újra kötelek között a magyar boksz nagyágyúi (x)

A székesfehérvári Lakeside Hotel Konferencia Csarnoka ad otthont a Felix Promotion szombati bokszgálájának, ahol a magyar ökölvívás legjobbjai lépnek ringkötelek közé.

Az M4 Sport által élőben közvetítésre kerülő rendezvényen Szellő Imre – Tóth Tamás összecsapás lesz a főmérkőzés, melyet a legismertebb profi bokszszövetség, a WBO (Bokszvilágszervezet) interkontinentális övéért rendeznek cirkálósúlyban, várhatóan hihetetlen izgalmak között. Ugyanebben a súlycsoportban a magyar bajnoki övért is megmérkőzik két csupaszív gladiátor, Bozai Gyula és Darmos József.

Az alábbi rövid összeállításokban megnézhetik, hogy nyilatkoznak egymásról, már a stúdióban izzott a levegő!

A helyi erőket Törteli Balázs képviseli, aki első alkalommal készül kockára tenni váltósúlyú Magyar-bajnoki trónját, éspedig a kiskunfélegyházi Rácz Antal ellen.

Kötelek közé lép még Egedi Renátó is, aki pályafutása eddigi legkomolyabbnak ígérkező ellenfelével, a szlovákiai Andrzej Sark-kal csap össze. Sark nem nyeretlen kétéves, hiszen a felvidéki srác „búcsúztatta” aktív pályafutásától a legendás Bognár Lászlót, de volt kiütéses győzelme például Belgiumban is. Bemutatkozik a magyar közönségnek a veretlen félnehézsúlyú bosnyák Edin Puhalo, és láthatjuk még Berki Ferencet, Kispál Zoltánt és Füzesy Ádámot is. További információk a menedzseriroda oldalán: www.felixpromotion.com