PR Cikkek

Pokoli nehéz alkudni az ingatlanok áraiból (x)

Címkék
ingatlan

Bors

Létrehozva: 2018.07.12.

Az ingatlanpiacon jelenleg sok olyan lakás található, amelyen a tulajdonosa igyekszik minél nagyobb haszonnal túladni. Ebből kifolyólag könnyen azt gondolhatnánk, hogy egyszerűen alkudhatunk a hirdetési árból. A szakemberek ellenben azt tapasztalják, hogy erre csak minimális esély mutatkozik.

A lakásvásárlások folyamatának az alku szerves és fontos részét képezi. Az azonban, hogy mennyire tudjuk lenyomni azt az árat, amelyen az ingatlant meghirdették, igencsak sok mindentől függ. A Balla Ingatlan szakértői szerint a piac most egyáltalán nem kedvez az alkunak, így arra senki se számítson, hogy akár milliókkal olcsóbban is hozzájuthat egy-egy ingatlanhoz.

Álom a 20 százalékos alku

A használt lakás- és panelpiacon nem jellemzőek most a nagy alkuk – mondja Balla Ákos, a Balla Ingatlan ügyvezetője. A vevők ennek ellenére egyre inkább és egyre többet próbálnak meg alkudni. Előfordul, hogy akár 20 százalékos árcsökkentési igényt is megpróbálnak kiharcolni az eladótól. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy mindez reálisan nézve nem működik. Az alku mértéke jelenleg legfeljebb az 5 százalékot éri el, de sokszor mindössze csak néhány százezer forinttal lehet lecsökkenteni a hirdetési árat. Országos tendencia viszont, hogy az újépítésű ingatlanok esetében szinte lehetetlen alkudozni. Gyakorlatilag “fix” árakról beszélhetünk, melyek inkább csak felfelé kúsznak. Maximum 1-2 százalék férhet bele egy-egy drágább lakás esetében.

Sok múlik az eladón

Az alku pontos mértéke mindig attól függ, hogy mennyire erős az eladó motivációja, mennyire igazodik a piaci realitáshoz az ár, és mekkora az érdeklődők száma – vélik a Balla Ingatlannál. Általában azokkal nehezebb alkudni, akik csak nemrég kezdték el árulni a lakásaikat. Aki már egy ideje hirdeti az ingatlanát, az könnyebben hajlik az árengedmény felé. Sokan ugyanis rájönnek, hogy az általuk elképzelt árért nem nagyon fog elkelni, így ha komolyan gondolják az eladást, akkor nem marad más lehetőségük, mint az árengedmény. Az eladók persze sokáig nem hiszik el, hogy nem fogják tudni eladni a lakásukat az elképzelt árért, illetve sokuknál a megfelelő motiváció is hiányzik. Így elengedik azt a vevőt, aki megpróbál jelentősebb mértékben alkudni az irreális árból. Legfeljebb akkor hajlandók csökkenteni, ha már hónapok óta nem érkezik érdeklődő.

A családi házaknál jobb a helyzet

A családi házak árai sokkal kevésbé összehasonlíthatók, mint a társasházaké. Az egyedi árazások, a magasabb árak és a lassabb forgási sebesség miatt már eleve feltételezhető, hogy könnyebben lehet alkudni. Ez a gyakorlatban is megmutatkozik, de a 10 százalékot nem éri el az alku átlagos mértéke. Ritkán fordul csak elő, hogy 10 százalékot lehet alkudni. Ez akkor lehetséges csak, ha az ingatlan erősen túl van árazva, és elég régóta árulja a tulajdonosa ahhoz, hogy elérkezettnek lássa az időt a továbblépésre.

Város a városban

Az újépítésű ingatlanok esetében nincsen igazán alkura lehetőség, de mutatunk egy kedvező ajánlatot. Jelenleg az utolsó simításokat végzik a Biatorbágyon felépülő mini városon, a Tópark City-n, amelynek a lakásai már 2018 nyarán átadásra kerülnek. A magas minőségű, és modern építészeti megoldások mellé gazdag természeti adottságok is társulnak, rengeteg zöld területtel és a víz közelségével. A Kelenföldi pályaudvar busszal mindössze 10 perc alatt elérhető, így kiváló lehetőséget nyújt azoknak, akik valamilyen módon a fővároshoz is kötődnek.

Ingatlanok adatai

Elhelyezkedés: Biatorbágy, Sasbérc út

Ingatlanok méretei: 35 és 160 négyzetméter között

Vásárlási irányár: 27,3 millió forinttól

Érdeklődni lehet: +36703706666

További információ: www.topark.hu

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134808_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713296113
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133912_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezt a 9 különleges, idén nyíló múzeumot látnod kell!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6P3dr8w9VWkWim1kR4vTxPKk3P3gFr7cdThsALefJAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmNWMwY2Y4Y2I5NDQ3YzY5YjE1NzZhNTg3ZWE0NzAx.jpg
PR Cikkek

Győztesek a pályán: Lidl Kids Team nyereményjáték (x)

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FihJyBKp2ciBWYaEfXlM_ouhIV-_a050tUXHk6PtdKI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjYzQ1MzdmZDYzYTQzMTM5NzdkOTQzYmQ0YTkxNTg0.jpg
PR Cikkek

Erre számíthatunk időpontok tekintetében, ha sebészeti beavatkozásra van szükségünk (x)