PR Cikkek

Megbízható székhely borsos árak nélkül (x)

Címkék
cég

Bors

Létrehozva: 2019.09.19.

Cégalapításnál a sok adminisztratív feladat elvégzése mellett fontos döntéseket kell meghoznia egy vállalkozónak. Többek között ide tartozik, hogy kit bízunk meg a hivatalos papírok kitöltésével és beadásával, kinél könyveltetünk vagy, hogy hol is legyen a cégünk székhelye. A feladatok egy része egyedül is megoldható, ha valaki nagyon körültekintően utánanéz a tennivalóknak, azonban egy kisebb hiba is súlyos következményekkel járhat. Magyarországon évente körülbelül 26 000 céget alapítanak és az elintéznivalókhoz számos helyen lehet segítséget kérni, azonban kevés olyan hely van közöttük, ahol széleskörű szaktudás birtokában minden cégügyet érintő kérdésben megbízható segítséget tudnak nyújtani. A LOGOSZ cégcsoport azonban ilyen, ahogy ezt szlogenje is mutatja „Minden, ami cégügy”.

A LOGOSZ cégcsoport hazánk első számú székhelyszolgáltatója. Országosan 20 irodával, közel 80 munkatárssal és 10 400 aktív ügyféllel rendelkeznek. A cégcsoport fő profilja a székhelyszolgáltatás, de foglalkozik még cégalapítással, cég adásvétellel, cégmódosítással, bélyegző készítéssel, kézbesítési megbízással és könyveléssel is. A LOGOSZ cégcsoport ügyfelei számára kedvezményes folyószámlanyitás lehetősége is elérhető a cégcsoport pénzügyi partnerénél. Annak érdekében, hogy még inkább megkönnyítsék a cégvezetők életét a cégcsoport arra törekszik, hogy a honlapjaikat is folyamatosan fejlesszék, a felhasználók igényeihez igazítsák. A cél, hogy a honlapok könnyen kezelhetőek és az információk egyszerűen megtalálhatók legyenek, továbbá a legújabb frissítés szerint weboldalaikon fel van tüntetve az irodáikhoz legközelebbi kormányablakok és közjegyzők címe, hogy honlapjaikon valóban minden megtalálható legyen, ami cégügyek elintézéséhez szükséges.

Székhelyként megjelölhető saját tulajdonú ingatlan, vagy igénybe vehető székhelyszolgáltatás is. Szükséges, hogy a székhelyen mindig jelen legyen olyan személy, aki jogosult a cég leveleinek átvételére. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal akár egyetlen hivatalos levél átvételének elmulasztása esetén is törölheti a cég adószámát. Ha a cég esetleg végrehajtás alá kerül, akkor a végrehajtó lefoglalhatja a székhelyen található értéktárgyakat. Ez utóbbi helyzet főként akkor kellemetlen, ha saját ingatlan vagy lakás van székhelyként megjelölve. A LOGOSZ cégcsoport, mint székhelyszolgáltató vállalja, hogy a nála székelő cégek minden küldeményét átveszi, átvételről telefonon vagy emailen értesítést küld, hivatalos leveleket kérés esetén elektronikus formában továbbítja. Ezen kívül a székhelyszolgáltatás keretében törvényileg kötelező okmányokat a helyszínen rendelkezésre tartja, ellenőrzés alkalmával hivatalos szerveknek bemutatja. A LOGOSZ cégcsoport bármely irodájának címére köthető székhelyszerződés bármelyik irodából, akár másik városból is. Abban a helyzetben, ha a megjelölt székhely másik városban található, mint az iroda, ahol megkötötték a szerződést, az átvett küldeményeket a cégcsoport továbbítja a szerződéskötés helyére.

A LOGOSZ cégcsoport számára fontos, hogy folyamatosan figyelemmel kövessék a tevékenységüket szabályozó törvényi módosításokat és alkalmazkodjanak azokhoz, ahogy a 2017-ben hatályba lépett székhelyszolgáltatást szabályozó IM rendelet esetében is tették. A cégcsoport szolgáltatásait igénybe vevő cégtulajdonosok így teljes mértékben megbízható és praktikus segítséget kapnak cégük sikeres beindításához és fejlesztéséhez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/aaBB8Vj1S-zPQE64F5myYQM7cG5Ev9lLwrjvgqeW4u8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwOTQ4MzFhN2ZlNTQyMThiYWI1MjJiYzgzOWY3ZTc0.jpg
PR Cikkek

Fedezze fel a ragyogó mosoly lehetőségeit! (x)

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6P3dr8w9VWkWim1kR4vTxPKk3P3gFr7cdThsALefJAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmNWMwY2Y4Y2I5NDQ3YzY5YjE1NzZhNTg3ZWE0NzAx.jpg
PR Cikkek

Győztesek a pályán: Lidl Kids Team nyereményjáték (x)