PR Cikkek

Adománnyal segített a CBA a 6 gyerekes csonka családon (x)

Címkék
CBA

Bors

Létrehozva: 2016.10.20.

<p>Tavaly vesztette el feleségét egy monoki hat gyerekes apuka, akinek minden pénzét elvitte a temetés. Most a CBA üzletlánc nyújtott segítségét a családnak. Élelmiszert és háztartási vegyiárut kaptak tőlük.</p>

A Monokon élő Kertész Sándor és családja élete tavaly változott meg gyökeresen. Azon a novemberi napon, vacsora után a házaspár lefektette aludni a gyerekeket, majd a harminckilenc hetes terhes édesanya a szobában rosszul lett, leállt a keringése, nem kapott levegőt és szívrohamban meghalt. A temetés a család minden pénzét elvitte, az édesapa pedig magára maradt hét kicsi árva lánnyal, aki közül az egyik, a nevelt lánya, már anyósához került.

– Mi a sajtóból értesültünk erről a szomorú hírről és a CBA tulajdonosai úgy döntöttek, hogy segítünk a családnak – mondta a Borsnak Fodor Attila. A CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója ma délután ellátogatott a családhoz Monokra és nem érkezett üres kézzel. – Több százezer forint értékű élelmiszert és háztartási vegyiárut vittünk a családnak, ahol a legnagyobb gyerek is csak 13 éves – mondta az igazgató, aki hozzátette, hogy korábban egyebek mellett az árvízi problémáknál is segítő kezet nyújtottak is és a vörösiszap–katasztrófa áldozatainak is segítettek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713445817
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713445817
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713445817
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713445817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6P3dr8w9VWkWim1kR4vTxPKk3P3gFr7cdThsALefJAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmNWMwY2Y4Y2I5NDQ3YzY5YjE1NzZhNTg3ZWE0NzAx.jpg
PR Cikkek

Győztesek a pályán: Lidl Kids Team nyereményjáték (x)

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FihJyBKp2ciBWYaEfXlM_ouhIV-_a050tUXHk6PtdKI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjYzQ1MzdmZDYzYTQzMTM5NzdkOTQzYmQ0YTkxNTg0.jpg
PR Cikkek

Erre számíthatunk időpontok tekintetében, ha sebészeti beavatkozásra van szükségünk (x)