PR Cikkek

Tervezés kell, hogy ne menjen füstbe a terv (x)

Létrehozva: 2022.12.27.

Az apróbb lépésekben, reálisan kitűzött kisebb célokkal lényegesen többre jutunk rossz szokásaink megváltoztatásában, mint a túlmisztifikált újévi fogadalmakkal. Utóbbiaknak a pszichológus szerint sokszor semmilyen létalapja nincs, és egy kutatás is ezt igazolja: sokan vagyunk, akik legfeljebb fontolóra vesszük néhány kártékony dolog kiiktatását az életünkből, hogy aztán a tényleges fogadalomtételig se jussunk el.

Forrás: Shutterstock

„Egyfajta naiv, babonás hiedelem lengi körül a fogadalmakat: amikor pezsgőspohárral a kezünkben az év utolsó perceiben ígérünk meg valamit, magát az alkalmat ruházzuk fel valami mágikus erővel” – önt tiszta vizet a pezsgőspohárba Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus. Szerinte az átszellemültség miatt simán úgy érezhetjük, hogy most majd minden megváltozik, és ezzel gyakorlatilag már indulás előtt becsapjuk magunkat. Az efféle fogadalmakat legfeljebb a lendület tartja fenn pár hétig. 

Az persze csak az érem egyik oldala, hogy nem létező erőkben hiszünk. A Micra Market Research reprezentatív* kutatása arra is rávilágít, hogy sokunknak már a fogadalomtétel is meghaladja az erejét. A felmérés szerint 2021 év végén a dohányterméket fogyasztó 18-65 évesek csaknem harmada, nagyjából 550 ezren fontolgatták, hogy változtatnak dohányzási szokásaikon vagy, hogy áttérnek valamilyen alternatív nikotinfogyasztási formára. Ehhez képest a fogadalomig azonban csak alig több, mint felük jutott el szilveszterkor, és a ténylegesen megtett fogadalmak további 36 százaléka már 2022 első három hetében „füstbe ment”. 

A mindennapi életünké a főszerep 

Miután vágy vezérelt magatartásról van szó, a pszichológus nem is tartja meglepőnek ezt a durva lemorzsolódást. „Ha nincs előzetes tervezés, akkor az ember sodródik, borítékolhatóan negatív élménye lesz a fogadalommal kapcsolatosan, és már ahhoz sem érzi magában a legcsekélyebb kedvet sem, hogy egy elképzelést kidolgozzon” – állítja Dr. Makai Gábor. 

Pedig az igény megvolna rá, amit jól mutat az is, hogy a magunknak tett újévi vállalások zömében a mindennapi szokásainkat érintik: a kutatás szerint az újévi fogadkozások jellemzően az életmóddal kapcsolatosak, a válaszadók 63 százaléka ezt jelölte meg. Ezt követi az egészség (36%), a káros szenvedélyek (27%), valamint az egyéb magánéleti dolgok (25%).  

Kell egy terv! 

Makai Gábor szerint az önígéretben megfogalmazott vállalás megvalósítása leginkább azon múlik, meg tudja-e élni a kontroll érzését az, aki a fogadalmat tette. „Értékelő-elemző attitűd kell: érdemes beazonosítani, hol buktak el a korábbi fogadalmaink, célszerű kisebb, reális célkitűzéseket tenni, és felkészülni arra is, hogy menet közben ne okozzon gondot az újratervezés sem” – sorolja a siker receptjének összetevőit a szakember. Természetesen az a legjobb, ha semmilyen nikotintartalmú terméket nem fogyasztunk, és teljesen felhagyunk ezzel a szokással. A gyakorlat azonban sokszor azt mutatja, hogy a „leszokom a dohányzásról” nagyívű koncepciója helyett működőképesebb az adag csökkentésére vállalkozni, vagy arra, hogy áttérjünk egy füstmentes alternatívára (e-cigaretta, hevítéses dohánytermék, nikotinpárna)**. Erre világított rá egyébként a kutatás is: általánosságban sikeresebben tartják be azokat a fogadalmakat, amelyek a dohányzás intenzitásnak csökkentését, vagy valamilyen alternatív termék használatát tűzték ki célul, mint amikor a káros szenvedély teljes feladását tűzték ki célul. 

A kudarc is fejben dől el 

Ha elengedjük az irreális vágyakat és ki tudunk lépni a vágyvezérelt működési módból, a pszichológus szerint sokat javítunk az esélyeinken, hogy elérjük a megfogalmazott változásokat. Az észszerűség és tudatosság a kisebb visszaesések áthidalásában is a kezünkre játszhat. „A legfontosabb, hogy a kis kudarc nem egyenlő a teljes kudarccal, hanem újratervezést jelent” – hívja fel a figyelmet Dr. Makai Gábor, aki szerint racionális üzemmódban ez lényegesen kevésbé tudja megtorpedózni a motivációt, mint a túlvállalás. A pszichológus úgy véli, ha a gondosan kidolgozott program létrejön, az önmagában ad egy alapkeretezést az elképzelésnek, csökkentve a sodródás esélyét. Ezáltal nagyobb eséllyel lehet elérni a célokat, ráadásul folyamatos pozitív visszacsatolást is kapunk a cél eléréséig vezető úton. 

 * A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, a kutatás létrejöttét és ennek a cikknek a megjelenését a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. támogatta. 

** Ezek a termékek nem kockázatmentesek, és függőséget okoznak. További információkért kérjük látogassa meg az égéshelyett.hu oldalt. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek