PR Cikkek

Van 5 perce, hogy saját életét megmentse? (x)

Bors

Létrehozva: 2020.02.17.

Sajnos van egy betegség, ami ugyan elsőre nem is tűnik veszélyesnek, de pont ettől az: szép lassan teszi tönkre a szervezetet.

A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

A munkával töltött hétköznapokban sokszor jelenik meg az idegeskedés és a feszültség. Olykor a vérnyomásunk is az egekbe szaladhat, amely súlyos következményekkel járhat, akár hosszú, akár rövid távon. Ha egy kicsit jobban figyelünk magunkra és az intő jelekre nem okozhat gondot számunkra a hypertónia.

Népbetegség az egész világon

Bár erről a témáról már megannyi tanulmány készült, nem lehet elégszer hangsúlyozni ezen probléma komolyságát! A hivatalos adatok szerint a világon évente egy magyarországnyi ember hal meg a magas vérnyomás okozta szövődményekben, a világ felnőtt lakosságának pedig harmada szenved ebben a betegségben. Ha pedig hozzátesszük, hogy az érintetteknek csupán a fele van tisztában az állapotával a helyzet még aggasztóbb. A Magyar Hypertónia Társaság statisztikái szerint Magyarországon tavaly a szakellátás hatmilliárd forintot költött egymillió magas vérnyomásban szenvedő ember kezelésére, és 30 milliárdot 2,8 millió ember vérnyomásgyógyszereinek ártámogatására.

Kiből lesz magas vérnyomásos beteg?

A legtöbb esetben az emelkedett vérnyomás kezdetben nem okoz jelentős panaszt a betegnek. Ezért hívják a hipertóniát "néma gyilkosnak", mert szinte észrevétlenül is képes súlyos szervkárosodásokat előidézni. Az esetek 90%-ában a magas vérnyomás kiváltó okát nem tudjuk meghatározni. Az esetek kis részében tisztázható a magas vérnyomás eredete, és a háttérben lévő betegség rendezésével a hipertónia is sokszor megszűnik.

Amennyiben a közeli hozzátartozóinál fordult már elő magas vérnyomásos megbetegedés, nagyobb az esély arra, hogy Ön is hipertóniás legyen.

A testsúly is jelentősen befolyásolja a vérnyomást. A hasi típusú elhízás, a megnövekedett zsírszövet, a szükséglethez képest jelentősen nagyobb energiabevitel serkenti a szimpatikus idegrendszer működését (így emelkedik a pulzusszám és a szív által percenként kipumpált vérmennyiség), valamint olyan hormonális változásokat indít el a szervezetben, melyek az érelmeszesedés irányába hatnak, így emelve tovább a vérnyomást.

A súlyosan emelkedett vérnyomás tüneteket is okozhat:

• Fejfájás

• Szédülés

• Szívdobogásérzet

• Rossz közérzet, fáradtságérzés

Diagnosztizáljunk helyesen!

A 25 évnél idősebb felnőtteknek évente egyszer szükséges vérnyomásukat ellenőriztetni. 25 éves kor alatt súlyos magas vérnyomás rendkívül ritka és általában vesebetegség okozza. Különösen fontos, hogy bármely életkorú nőnek rendszeresen ellenőriztetni kell vérnyomásás, ha tablettás fogamzásgátlót szed.

A magas vérnyomás alsó határértékének a 140/90 Hgmm számít. Felismerve azonban azt, hogy a normálisnál magasabb vérnyomás mekkora szív- és érrendszeri kockázattal jár, számos szakmai szervezet nemrégiben lejjebb vitte a limit-értéket. A tengerentúlon a kardiológusok már a 130/80 Hgmm-nél magasabb értékeket egyfajta „vészjelzőként” veszik, ami életmód-változtatást, esetleg gyógyszeres kezelést tesz szükségessé.

A vérnyomás otthon is mérhető. A pontos mérés érdekében ajánlott klinikai vizsgálatokkal hitelesített készüléket használni.

A klinikai minősítő pecséttel rendelkező vérnyomásmérő használatakor is be kell tartani a mérés alapszabályait, azaz:

• A mérést megelőző 1 órában ne dohányozzon, ne kávézzon, és lehetőleg ürítsen vizeletet!

• 5 perc nyugalmi helyzet után következzen a mérés!

• Ülő pozícióban, fedetlen felkaron mérjen – megfelelő karkörfogatú mandzsettával!

• Csuklós vérnyomásmérő használatakor, a kezünket emeljük meg úgy, hogy a mandzsetta a szív magasságában legyen!

• Mérés közben ne mozogjon, ne beszéljen!

• Ha rendszeresen ellenőrzi vérnyomását, mindig ugyanazon testhelyzetben, órára pontosan ugyanabban az időszakban tegye! 

Ha megbízható diagnosztikai eszközökre, vérnyomásmérőkre van szüksége, akár önmaga, akár szerettei számára, rendeljen a SIPO Webáruház széles kínálatából.


Kincses Gábor

gyógyszertári szakasszisztens

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714992311
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192281_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714992311
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173481_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714992311
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/-QOHEGhzQJLxwbobl6_dg-Jmb13ToljY2S2y-6aSLDQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3Y2EyYTk2OWYwNDRhYWM5MzIxMGJjYTljNzRmOTY5.jpg
PR Cikkek

Mennyit számít az első benyomás valójában egy állásinterjún? (x)

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qYarjVyF3BBjFGbp-zfy1kIrvMtBX6jf0THtRfTrv3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y5NjRiMjMwZjZjZTQ5MDRiMjU3NDUwMjhmNWQ0OWMz.jpg
PR Cikkek

Hogyan legyünk környezettudatosak a tavaszi nagytakarítás során? (x)