PR Cikkek

Úton vagyok magazin: FIAT 500X 1.3 T4 teszt

Bors

Létrehozva: 2020.01.24.

A FIAT SZABADIDŐ-AUTÓJA TÖBB TEKINTETBEN IS AZT HOZZA, AMIT EGY OLASZ AUTÓTÓL VÁRUNK. FORMÁJA MÉG MINDIG MEGUNHATATLAN ÉS AZ ÚJ TURBÓ-MOTORRAL EGÉSZEN FÜRGE!

Az olaszok mindig is értettek hozzá, hogyan kell érzelmeket kiváltani az emberekből. A Fiat 500-as család kiinduló pontjának tekinthető miniautó 2007-es premierjét például úgy ídőzítették, hogy az eredeti 500-as bemutatójának 50. évfordulójára essen. Az azóta eltelt közel 13 év pedig arról tanúskodik, hogy a formát nem unta meg a közönség, sőt a nagyobb verziók is a csöppség stílusát örökölték.

Úton vagyok

Úton vagyok magazin kéthetente szerdán a Borsban - keresse az újságárusnál!

Olvasson kényelmesen: fizessen elő a Borsra!

És láss csodát, a szabadidő-autó 500X is egy bájos jelenség, a modellfrissítés óta pedig még látványosabb – szinte érződik rajta, hogy a dizájnerek örömmel rajzolták meg az élettel teli részleteket. A 4,25 méteres modell legújabb kiadását a díszcsík alá vágott légbeömlőkről, illetve az új hátsó lámpáról lehet felismerni. Nagyon jópofa, hogy olyan, mint egy keret! A legapróbb részletekig személyre szabható típus beltere is hozza az egyediséget, hiszen a karosszéria színével megegyező betétek dobják fel a hangulatot. Sok helyen egyszerű anyagokat alkalmaz a Fiat, ugyanakkor aki áldoz rá, többek között csokibarna bőrkárpitot is kérhet. A 4,25 méteres hosszúság miatt csodákra nem kell számítani a helykínálatot illetően, hátul két átlagos termetű felnőtt még jól elfér, de a válltér azért szűkös.

A frissítés hozadéka az 500X-ben megjelent új generációs FireFly motorcsalád (1,0 és 1,3 literesek), melynek sorozatgyártását 75 ezer órás virtuális teszt és 60 ezer órás valós próba után kezdték meg. Az erősebb, 150 lóerős verzióval komoly meglepetést tudunk okozni a piros lámpáktól indulva, pörgős és élénk motorról van szó, ami könnyedén mozgatja az autót. Városban viszont simán lecsúszik 8,0 liter benzin 100 kilométerenként az 1,3-as torkán, még úgy is, hogy egy a takarékosságot szem előtt tartó, duplakuplungos váltó felel az erőátvitelért.

A teljes cikket keresse az Úton vagyok magazinban!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715100011
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715100011
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196193_auto_resized.png
hirtv.hu

Európa a háború árnyékában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715100011
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715100011
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715100011
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715100011
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715100011
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/-QOHEGhzQJLxwbobl6_dg-Jmb13ToljY2S2y-6aSLDQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3Y2EyYTk2OWYwNDRhYWM5MzIxMGJjYTljNzRmOTY5.jpg
PR Cikkek

Mennyit számít az első benyomás valójában egy állásinterjún? (x)

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qYarjVyF3BBjFGbp-zfy1kIrvMtBX6jf0THtRfTrv3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y5NjRiMjMwZjZjZTQ5MDRiMjU3NDUwMjhmNWQ0OWMz.jpg
PR Cikkek

Hogyan legyünk környezettudatosak a tavaszi nagytakarítás során? (x)