Az amerikai Playboynak vetkőzött le Pápai Gyöngyi. A magyar modellt egy közösségi portálon szúrták ki, néhány hét múlva pedig már a tengerentúlon pózolt a kamera előtt.
VILÁGHÍRNÉV - A magyar lányok is erről álmodnak! Talán még Bódi Sylvi, Dundika és Metzker Viki is. Úgy fest, most egy 22 éves „civil” lánynak sikerül elsőként a nagy álom: az amerikai Playboyban jelenhet meg róla egy sorozat, amelyet szépsége mellett a szerencséjének köszönhet.
– A legnagyobb közösségi portálon látott meg Jarmo Pohjaniemi, a Playboy finn származású fotósa — mesélte a Borsnak Gyöngyi.
– Néhány héttel később már ültem is a repülőn, és a cég költségein tíz napot tölthettem Miamiban, ott volt a tesztfotózásom is. Alig értem haza, s egy újabb hét elteltével kaptam egy levelet, hogy a képeim nagyon tetszettek Hugh Hefnernek, s szerződést ajánlottak, amelyet meg is kaptam – mosolygott a modell.
Papp Gyöngyinek sikerült az, amiről a magyar modellek csak álmodoznak Fotó: Bors
A gyönyörű lány a playboy.hu-nak egy részletes videóinterjút is adott a tengerentúli karrierjével kapcsolatban. Ebből az is kiderül, hogy a fotózást követően sokszor évek is eltelnek, mire a sorozat megjelenik a lapban. Legalábbis a tengerentúlon. Ráadásul az álomszerződés majdnem gyöngyi mellei miatt hiúsult meg.
– Egy hónapot kellett volna várnom a mellműtétemre, s azt terveztem, hogy indulok a Playmate-választáson. Így azonban a műtét is elmaradt, s most már nem is fekhetek a szike alá, hiszen így, természetes idomaimmal lettem az amerikai Playboy arca - mesélte. Győrik