Állandó gúny tárgya volt gyermekkorában Lakatos Márk. A duci és hosszú hajú kisfiút csúfolták a társai, mert lányokkal barátkozott, és női ruhában jelent meg.
ÁTVÁLTOZÁS - Lakatos Márk gyerekkora saját bevallása szerint szép volt, de nem egyszerű. A stylist duci kisfiú volt, ami miatt gyakran csúfolták az iskolatársai.
– Dagadtnak neveztek, mert kövérebb voltam náluk.
Sokan azzal húzták, nem tudni fiú-e, vagy lány Fotó: Bors
Azzal sem tudtak mit kezdeni, hogy a hajam hosszabb volt, mint a többi fiúé – magyarázta Márk, aki szívesebben barátkozott lányokkal, ami szintén sok gúnyolódás alapja volt.
A stylist ráadásul az első óvodai farsangon azzal lepte meg a többieket, hogy menyasszonyi ruhában jelent meg. Később, a Neoton Famíliát eljátszva barátnőivel, Csepregi Éva bőrébe bújt.
– Már az óvodában is két barátnőm volt, leginkább barbie-zással töltöttük az időt. Abszolút társasági lény voltam, mindig a hangadó szerepében. De akik nem ismertek, sokat gúnyolódtak azon, hogy milyen lányos vagyok. A gimnáziumban ez a helyzet csak fokozódott, hiszen ahogy a gyerekek egyre jobban kezdtek érdeklődni a szexualitás iránt, folyamatosan azzal hecceltek, hogy meleg vagyok. Többen azzal húztak, hogy azt sem tudják fiú vagyok- e vagy lány – magyarázta a Viasat3 Szeretem a testem című műsorának házigazdája.