Naponta többször felébresztik Bujtor Istvánt a veszprémi kórházban, ami azt jelzi, hogy a világhírű művész már sokkal jobban van, állapota bizakodásra adhat okot – értesült a Bors. A veszprémi színház igazgatóját informátorunk szerint már levették a lélegeztető gépről, és úgy tűnik, azt is érti, amit mondanak neki.
Egy hónappal a kórházba szállítása után végre jó híreket kaptunk Bujtor Istvánról. A Bors egy, a kórházhoz közel álló forrásból úgy tudja, a művész jól reagál a kezelésekre, visszajelzéseket ad környezetének, látszik, hogy már érti, amit mondnak neki, igaz, még nem beszél, de kisebb mozdulatokkal már képes kommunikálni.
Bujtor István már érzékeli a körülötte lévô világot Fotó: Bors
Lapunknak azt is sikerült kiderítenie, hogy nagy valószínűséggel tényleg egy léböjtkúra az oka annak, hogy a kiváló színész ilyen súlyos állapotba került. A hírek szerint a nem megfelelően alkalmazott diéta következtében egyik percről a másikra leállt a művész keringése, ezután kellett életmentő beavatkozást végezni rajta.
A művész napra pontosan egy hónappal ezelőtt került a veszprémi kórház intenzív osztályára súlyos- életveszélyes állapotban. A betegségéről és az állapotváltozásairól gyakorlatilag senki nem tudott eddig biztosat, mert a család teljes hírzárlatot rendelt el.
A Bors úgy értesült, hogy a családtagok végre fellélegeztek, és bíznak benne, hogy felépül István, de babonából még nem adnak ki nyilatkozatot.
– Én lennék a legboldogabb, ha így lenne. Nagyon drukkolok Pistának! – nyilatkozta Bujtor régi barátja, Koncz Gábor színművész, a Halhatatlanok Társulatának tagja. Bár lapunknak sikerült elérnie Frenreisz Károlyt, a zenész nem nyilatkozott testvére állapotáról.