Sebestyén Balázs titokban veszi el kedvesét. A Bors úgy tudja, hogy a műsorvezető, aki tegnap bejelentette, hamarosan apa lesz, már az
Sebestyén Balázs tegnap reggel a Danubius Pirítósban, élő adásban közölte az örömhírt kollégáival és a hallgatókkal: Vikivel novemberre várják gyermekük születését. A stúdió előtt vártuk Balázst, aki bár nem szívesen beszél a magánéletéről, most mégis boldogan mesélt az apaságról.
A hét végi Nemzeti Vágtán készült fotón már látszik, hogy enyhén domborodik Viki pocakja Fotó: Europress
– Viki egy étteremben, vacsora közben mondta el nekem, hogy terhes – mondta lapunknak a rádiós.
– Rossz napom volt, egész nap forgattam, fáradt voltam. De, amikor a kedvesem közölte a hírt, azonnal elszállt a rossz hangulatom. Egy sereg gondolat átfutott az agyamon, elképzeltem magam apaként.
A barátaim azt mondták, hogy az igazi nagy katarzist majd akkor érzem, amikor megszületik a pici – mondta Balázs, aki azt is elmondta, Viki most van túl a harmadik hónapon, így nem lehet még pontosan tudni, hogy milyen nemű a baba. A legfontosabb, hogy egészséges legyen, de mi titkon fiúra számítunk. Az még kérdéses, hogy apás szülés lesz-e, ezt majd Viki dönti el – mondta. A műsorvezető egyetlen témáról nem beszélt szívesen, és az a házasságkötés.
– Természetesen lesz esküvő, amit szűk körben akarunk megtartani. Az a hír járja, hogy a fiatal pár külföldön, valószínűleg kedvenc városukban, Prágában kelne egybe.
A Bors megtudta, hogy ez manapság már nem elérhetetlen álom, mert az illetékes közigazgatási hivatal a szükséges okmányok benyújtása után kiadja az erre vonatkozó tanúsítványt. Viki és Balázs több mint három éve élnek boldog párkapcsolatban. A szerelmesek együtt dolgoznak, Viki a szerkesztője a Danubius reggeli műsorának. De nem csupán a munkában nagy az összhang közöttük. Mindketten a buddhista életfilozófiát követik, szabadidejükben pedig imádnak kirándulni.
Eljegyzésük is titokban zajlott, úgy tudjuk, 2007 karácsonyán, Thaiföldön lepte meg Balázs egy csodaszép gyűrűvel kedvesét. Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy esküvőjüket is a nyilvánosság kizárásával akarják megtartani.