Nem jut egyezségre az RTL Klub és a TV2. Előbbi szerint a Heti Hetes nyerte meg a nézettségi versenyt, míg utóbbi azt állítja: a Frizbi túlszárnyalta a humor nagyágyúit.
Ez még csak a kezdet - üzente Hajdú a konkurens csatornának Fotó: Végh István
Az indokok
Az RTL azt mondja, az AGB Nielsen adatai szerint a 18–49 éves korosztály és a teljes lakosság körében is nagyobb közönségarányt értek el, igaz, alig több, mint egy százalékkal: „Mi azt a sávot vizsgáltuk, amikor a két műsor egymással szemben fut, hiszen a Frizbi később kezdődött a Heti Hetesnél, így a Portré Otthon adásunkba is belelógott, ez így igazságos. A nézőszámok terén is miénk ugyan az elsőség, de nem lenne elegáns két nem egymással szemben futó műsort ebben összemérni”. A TV2 szerint a Frizbi saját sávjában 29,5-es közönségaránnyal nyerte a fél 11 és fél 12 közötti időszakot: „A Randiguru majdnem lehúzta a Frizbit, mert jóval kevesebben nézték, mint az RTL-en futó Amerikai taxit. Mégis ebből a hátrányból sikerült megnyerni a versenyt”.
Összecsapott a két konkurens csatorna, és saját szájízük szerint magyarázzák a vasárnap esti nézettségi adatokat. Az RTL Klub ahhoz ragaszkodik, hogy a Heti Hetes győzött, míg a TV2- nél pezsgőt bontottak, hogy Hajdú Péter debütálása leverte Gálvölgyi Jánosékat. Két nyilatkozat, két értelmezés:
– Annak ellenére, hogy versenytársunk egy erősen reklámozott új műsorral támadt a piacon, ez nem volt elég ahhoz, hogy maga mögé utasítsa a már több mint tízéves Heti Hetest. Minden összehasonlításban minket néztek többen. A számok magukért beszélnek – nyilatkozta lapunknak Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója.
– Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy saját sávjában a Frizbi Hajdú Péterrel megnyerte a nézettségi versenyt. Bizonyossá lett, hogy jó döntés volt Péter leigazolása a TV2 csapatához. Büszkék vagyunk az első adás sikerére – mondta lapunknak Koltay Tamás, a TV2 PR-menedzsere. Hajdú Péter a Borsnak úgy nyilatkozott, megérti, hogy az RTL Klubnak rosszulesik, hogy műsorával megszorongatta a nagy sikerű Heti Hetest.
– Nem kérdés, mi nyertünk. Ilyenkor a konkurenciának azt kellene mondania, hogy gratulál. Megértem, hogy az RTL Klub nincs hozzászokva a vereséghez, és el akarják venni a sikeremet, innen üzenem azonban nekik: ez még csak a kezdet, ettől még sokkal nézettebbek leszünk!