A gyerek arra kért, harcoljak érte, ne hagyjam, hogy Anettka eltaposson minket – mondta lapunknak Rezső 16 éves lányának édesanyja. Kriszta szerint közös gyermekük nélkülözik. A tévés híresség sajnálja, hogy rosszabbul él néhai ura volt családja.
Anettka szerint a hagyatékkal minden rendben van Fotó: Végh István
Ön szerint Anettka ki akarja-e fosztani Rezső volt feleségét és a kislányát? Szavazzon itt!
Hosszas kutatómunka után bukkantunk Anettka elhunyt férjének, Forgács Rezsõnek volt feleségére, Krisztára. Az asszony, akitõl Rezsõnek egy kislánya is született, elõször vonakodott a megszólalástól, de végül hajlandó volt elmondani nyomasztó titkát: veszélyben gyereke öröksége. Ha ugyanis Rezső végrendelet nélkül halt meg, mindent egyetlen leszármazottja, vagyis kislánya öröl.
Ám Anettka szerint férje készített végrendeletet halála előtt, igaz, ezt a sztár az önkormányzat felhívása ellenére sem nyújtotta még be. Ezért Rezső exfelesége, Kriszta ügyvédhez fordult.
– A válásunk után is tartottuk a kapcsolatot Rezsõvel – meséli az asszony. – A kislányomat támogatta, jó viszonyban voltunk akkor is, amikor Anettkával összekötötte az életét. Rezsõ az utolsó percig négyünkben gondolkodott. A halálos ágya mellett is hárman álltunk, ezért is fájdalmas, hogy Anettka mindenhol azt nyilatkozza, hogy kettesben voltak. Gyakorlatilag a kislányomtól ellopta a gyászt, kisajátította Rezsõt még halálában is. Bár megígérte, hogy továbbra is vigyáz ránk, de Rezsõ halála utáni harmadik hétben megszakadt köztünk a kapcsolat. Anettka állítja, hogy létezik egy végrendelet, de azt még soha senki sem látta, pedig több alkalommal is felszólították, hogy mutassa be – kesergett az asszony, aki nem érti, hogy miért húzzák az időt.
Állítása szerint lányát súlyosan megviselik Anettka, Rezső emlékét háborgató médiaszereplései. A gyerek a sajtóból értesülhetett például arról, hogy apja hamvainak egy részét Anettka külföldön kívánja szétszórni.
– Nekem nem kell tõle egy vas sem, de itt a kislányom, akinek az iskolai ebédjét is alig tudjuk befizetni. Anettka minden egyes nyilatkozata Rezsőről egy késszúrás a kislányom szívébe. A gyerek arra kért, harcoljak érte, ne hagyjam, hogy Anettka eltaposson minket a folyamatos szereplésével. Visszataszítónak találom, ahogy mártírt csinál magából, közben megakadályozza, hogy Rezső gyermeke békében és méltóságban gyászolhasson. Egyelõre éhezünk. A lányom jövõje a tét, nem adhatom fel. Gondolom õ ráér pereskedni, de nekünk a mindennapi kenyerünk a tét...
Anettka megfontoltan reagált a vádakra.
– Férjem 14 évvel ezelõtt vált el gyermeke anyjától. Akkor még nem ismertük egymást, tehát a váló ok nem én voltam. Rezsõ egyéb nagy összegû juttatások mellett, kiemelten magas összeggel, havi 300 ezer forinttal támogatta gyermekét. Sajnálom, hogy halála után rosszabbul élnek, de mint annyi mindenkinek, Krisztának is megadatik a munkába állás lehetõsége. Nem értem miért kellene éhezniük?! A hagyatéki eljárást a közjegyzõ folytatja le, a végrendelet is rá tartozik, nem másra – szögezte le Anettka, aki eddig azért nem beszélt a kislányról, mert óvni akarta a nyilvánosságtól. Szerinte ez volt Kriszta kifejezett kérése is. Földvári Zsófi