albérlet

Hol van a vége? Durva drágulás az albérletpiacon

SV

Létrehozva: 2023.03.20.

Fájni fog az albérlők pénztárcája, ugyanis rekordmagasak a bérleti díjak. Az árak kerületenként és városonként is eltérnek, 2023-ban pedig további emelkedésekre lehet számítani. Mutatjuk a pontos számokat.

Noha Magyarországon a legtöbb felnőtt embernek fontos célja, hogy saját lakása legyen, rengetegen élnek bérleményben, albérletben. Az egyetemisták és a fiatalok túlnyomó többsége nem engedheti meg magának a saját lakást, hiszen nincs elegendő megtakarításuk az önerőhöz, és állandó jövedelemre is szükség van. Éppen emiatt sokakat fog hidegzuhanyként érni a hír, hogy az albérletárak megint jelentősen emelkedtek.

társasház
Bár sokan szeretnének saját lakásban élni, a többség most nem engedheti meg magának. Fotó: Lakásportál

 

Februárról márciusra a bérleti díjak országosan átlagosan 1,8 százalékkal emelkedtek, míg a fővárosban egy hónap alatt 1,4 százalékkal nőttek az árak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezzel együtt a növekedés elérte az országos éves 20 százalékos, valamint a budapesti éves 21 százalékos emelkedést. Azt is észre kell venni, hogy a korábbiakhoz képest az utóbbi egy hónapban magasabb az emelkedés mértéke, aminek az egyik jelentős oka az lehet, hogy az átlagbér, a minimálbér és a garantált bérminimum növelése húzta fel az árakat. Emellett persze arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a kamatok rekordmagasak, ami két következményt von maga után: egyfelől kevesebben mernek belevágni a lakáshitelbe, így sokak kényszerülnek továbbra is albérletben lakni, másfelől ha a tulajdonos bérleti díjból finanszírozza a lakáshitelt, akkor a kamat emelkedésével arányosan a bérleti díjat is emelni fogja.

 

S hogy mik a pontos számok? 2023 márciusában egy átlagos budapesti lakás bérleti díja elérte a 210 ezer forintot. A budapesti átlag tavaly ősszel még 200 ezer forint volt (a ferencvárosi albérlőknek ráadásul még a parkolás miatt is fájhat a fejük). Vidéken némiképpen kedvezőbb a helyzet (ugyanakkor itt természetesen a fizetések is alacsonyabbak):

  • Veszprémben átlagosan 155 ezer forint egy lakás bérlése,
  • Győrben és Debrecenben 150 ezer forint,
  • Szegeden 122 ezer forint,
  • Miskolcon 100 ezer forint.

Ugyanakkor nincsenek jó híreink: valószínűleg idén még növekedni fognak az árak, és a sorozatos bakcsődök a kamatok csökkenését sem teszik valószínűvé – írja a Haszon.hu.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715109011
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197341_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szalántai horrorbaleset: műtétek várnak a megsérült nagymamára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715109011
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715109011
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715109011
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715109011
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek