Csak 650 ezret ért Ady aláírt portréja

Csak 650 ezret ért Ady aláírt portréja

aláírás
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 18. 16:30
Sokat vártak tőle, de csalódást okozott az árverésen Ady Endre dedikált fotója. Az aukció érdekességének vélt portré kikiáltási áron ment el.
H. R.

„Kedves, jó Beretvás Hugómnak, verseim muzsikába röptetőjének, Bpest 1909 nov. 17 Ady Endre” – olvasható a mára kissé megsárgult fotográfián. A felvételt Székely Aladár készítette 1909-ben, a kép alatt a hordozókartonon tintával írta alá a költő.

– Ady hiú ember lévén szeretett dedikált könyveket adományozni. Ennek ellenére ritkák a keze írását őrző dokumentumok. Néhány hete egy árverésen a Balázs Béla írónak ajánlott könyve kétmillió forintért kelt el – mondta az árverés előtt még bizakodóan Antal Károly, a Mú­zeum Antikvárium társtulajdonosa.

A relikvia azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, milliók helyett, 650 ezer forintért, kikiáltási árán vitték el.

– Kicsit csalódást okozott, de legalább a piaci értékének megfelelő összeget adtak érte – mondta a Borsnak az aukciót követően Antal Károly.

Egy másik mű viszont igazi meglepetést okozott. Egy fácánok te­nyésztéséről szóló kis könyvecske a meghirdetett 6 ezer forintos ár helyett 110 ezret ért egy lelkes licitálónak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.