Bors Online

2014. november 23., vasárnap - Kelemen, Klementina

Kántor után ment Csupati

2011.01.15. 08:00
Szombathelyen temették el Tóth Tibor nyugalmazott rendőr főhadnagyot, azaz Csupati bácsit. Õ volt a máig legeredményesebb magyar nyomozókutya, Kántor gazdája. A nyomozó páros 11 év alatt 279 bűnügyet derített fel sikeresen.
Tóth Tibor boldog házasságban élt feleségével. Az asszony a közelmúltban agyvérzéssel kórházba került. Az öreg úr megbeszélte a fiával, hogy együtt mennek be a kórházba látogatóba Erzsébet nénihez, de a fiú már hiába csengetett édesapjánál. A lakás felnyitása után beigazolódott a szörnyű gyanú, Tóth Tibor főhadnagy, Csupati bácsi végleg elaludt.

– Ma nem csak a család, az egész szakma gyászol. Az én nagyapám együtt szolgált Tóth Tiborral, az ő történetein nőttem fel – mondta a Borsnak Ilauszki Tibor őrnagy, az ORFK oktatási igazgatóságának szakoktatója, aki Lupó nevű rendőrkutyájával érkezett a temetésre.

– Kántor volt az a kölyökkutya, aki felfigyelt a hangomra, reagált arra, amit csináltam, ezért választottam őt. A kiképzés során mindenben kitűnt a többi kutya közül, már akkor látszott, milyen tehetséges. Az első közös ügyünk egy tyúklopás tettesének kézre kerítése volt. Kántornak és nekem is nagy sikerélmény volt, amikor megtaláltuk a tettest. Kántornak erre végig nagy szüksége volt, ha elvesztette a nyomot, akkor rosszkedvű lett, teljesen lelombozódott – mesélte munkatársunknak két évvel ezelőtt Rába-parti tanyáján Csupati bácsi. Kántor nem fogadott, nem fogadhatott el idegentől ételt. Csupati barátjának tekintette a legendává vált kutyát.

Kántor 1964-ben szolgálatteljesítés közben szerzett halálos sebet. Akna robbant mellette a Fertő tónál, miközben bűnözőt üldözött. Életben maradt, de az állatorvosi vizsgálat szerint nem lehetett megmenteni az életét. A szenvedő ebet elaltatták. Csupati bácsi 45 évvel az eset után is elsírta magát, amikor ezt elmesélte. Száz szál rózsával búcsúzott barátjától. Kántort kitömték és a Rendőrség-történeti Múzeumban kiállították.

Tizenhárom évvel később Szamos Rudolf tollából megszületett a Kántor nyomoz című könyv, amelyben Kántor kutya Tóti Tibor őrmesterrel közösen keveredik kalandokba. Emiatt a mai napig sokan gondolták Csupati bácsiról, hogy nem Tóth, hanem Tóti a vezetékneve. A könyvet lefordították, milliós példányszámban kelt el a nagyvilágban. 1976-ban Nemere László rendezésében megszületett a filmsorozat is Kántor címmel, melyben Csupatit Madaras József játszotta. Csupati bácsi a filmeket is szerette, bár magát talpraesettebbnek tartotta a filmbéli Csupatinál.

Az országos rendőrfőkapitány a rendőrség halottjának nyilvánította Tóth Tibort, a Jáki úti temetőben helyezték végső nyugalomra, katonai tiszteletadással. A temetésén négy megyéből érkezett rendőrkutyák is részt vettek. Csupati bácsi 81 évet élt.
T. M.
Get Adobe Flash player