Celeb

Zsidró Tamás sem bánkódik a szakítás miatt

Bors

Létrehozva: 2020.04.14.

Kiderült, Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás már hetekkel ezelőtt búcsút intett egymásnak, így volt idejük feldolgozni a veszteséget. A barátok szerint egy picit sem illettek össze, és szerencsére mind a ketten jól vannak.

Kesergős, sajnálkozó posztoknak nyoma sincs, a jelek szerint Zsidró Tamás is viszonylag hamar túltette magát a szakításán. Mint arról a Bors elsőként beszámolt, Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás többé nem alkot egy párt, négy hónapnyi együttlét után külön utakon folytatják az életüket.

A páros január végén jelentette be, hogy együtt vannak, ami már akkor sokakat megdöbbentett. A feleket ismerők szerint ugyanis rendkívül kevés volt a közös a két emberben, így már, amikor összejöttek, azt mondták az ismerőseik, hogy nagy valószínűséggel nem lesznek együtt sokáig. Nagyon más körökben mozognak, más dolgok érdeklik őket. Nem jósoltak sok időt nekik, és most már tudjuk, a fanyalgóknak lett igazuk. Várkonyi Andrea így kommentálta szombat délután a szakításuk hírét.

– Igen, igaz. Tényleg nem vagyunk már egy pár. Már hetek óta külön vagyunk. A normális hétköznapokban is keveset tudtunk találkozni az el­foglaltságaink miatt, nyilván ez a jelenlegi helyzet nem segített ezen, sőt. Arra a kérdésre pedig, hogy mennyire viselte meg a szakítás, így felelt: Jól vagyok, nem tudott még annyira elmélyülni köztünk ez a dolog, hogy nagyon mély sebeket ejtsen – monda a Borsnak a Life TV műsorvezetője.

A Bors információi szerint Andrea és Tamás már a koronavírus okozta rendkívüli helyzet első napjaiban szakított, amikor még csak tervezték az emberek, hogy önkéntes karanténba vo­nulnak. Árulkodó jelek mutatják, hogy egy ideje már nincsenek együtt... Zsidró Tamás húsvéthétfőn a gyerekei társaságában ünnepelt, maszkban pózolva írta ki a hivatalos Facebook-oldalára, hogy virtuális locsolkodást terveznek.

A sztárfodrász szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát a programon, nyoma sem volt rajta a szomorúságnak. Szerettük volna megszólaltatni Zsidró Ta­mást, vajon hogy érzi most magát, de nem reagált a megkeresésünkre. Ahogy Várkonyi Andrea sem kívánt hozzátenni semmit az első nyilatkozatához, szerinte el­mondott mindent, és ezzel szeretné is lezártnak tekinteni ezt az egészet. A pároshoz kö­zel­álló informátorunk szerint a karantén csak felgyorsítot­ta a folyamatokat, előbb-utóbb ugyanide futott volna ki ez a kapcsolat.

– Aranyosak voltak, de aki ismeri őket, az tudja, hogy egy picit sem illettek össze. Andi egy erős, tudatos, önálló nő, míg Tamás egy tipikus művészember. Az egyik a földön jár, a másik a föld felett. Nem voltak egymáshoz valók. Annak viszont mindenki örül, hogy szép csendben, nem bántva egymást váltak el az útjaik. Így kell ezt! – mondta a Borsnak a közeli barát.      

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690816
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...