Zorán az életéért futott - sorozat, 6. rész

1966. augusztus 20. után örökre megváltozott valami a magyar televíziózásban.  Az utcán ke­resve sem le­hetett olyan embert találni, aki ne követte volna nyomon a többfordulós Táncdalfesztivált. Az adások előtt kiürültek az utcák, a tömegközlekedés akadozott, a boltok bezártak, mert a lakosság nagy része egy tévét birtokló szomszédnál nézte a fesztivált. Olykor harmincan-negyvenen is összezsúfolódtak egy szobában, nehogy lemaradjanak a műsorról. Ebből adódóan az énekesek egy csapásra sztárok lettek, róluk valóban a sarki fűszeres is tudta, hogy kicsodák. Népszerűségük a verseny után sem csökkent, sőt! Elképesztő magaslatokba szökött. A rádiók megállás nélkül játszották a dalaikat, számtalan koncertmeghívást kaptak, a postás zsákszámra tömte a rajongói leveleket a postaládájukba és lépten-nyomon megállították őket az utcán.

– Az édesapám egy betegség miatt otthon töltötte az idejét, így ő volt az, aki szinte éjt nappallá téve írogatta alá az autogram-fényképeimet vagy válaszolt a levelekre, amiket főleg fiatal lányoktól kaptam. Hosszú ideig napi nyolcvan- száz levelet adott postára – idézi fel emlékeit az Ismeretlen lány című dalnak kö­szönhetően pillanatok alatt népszerűvé váló Aradszky László. Ő mesélte el azt a történetet is, hogy a fesztivál után közös haknira hívták Ambrus Kyrivel, Sárosi Katalinnal és a kor egyik legfoglalkoztatottabb konferansziéjával, Halmi Gáborral.

Sárosi cigarettája elfogyott és ragaszkodott ahhoz, hogy menet közben megálljanak egy boltban, a Halmi viszont ultimátumot adott neki. Ha kiszáll az autóból, másik fuvart kell keresnie. Az énekesnő ennek ellenére kipattant a járgányból, majd a fellépés előtt néhány perccel egy doboz cigarettával  a kezében, taxival megérkezett Hatvanba. Megtehette, mert népszerű volt, elárasztották felkérésekkel és még a taxis hálálkodott, hogy elvihette őt. A siker Kovács Katit is hamar utolérte. A ma már Kossuth-díjas énekesnő nevetve meséli: előfordult, hogy a túlzott rajongás miatt emberéletek kerültek veszélybe.

– Zoránnal és Kóbor Jánossal vettem részt egy Rákóczi úti zenebolt közönségtalálkozóján. Rengeteg ember összegyűlt, félő volt, hogy betörik a kirakatot, és megsérül valaki. Az életünkért futottunk Zorán autójához, de Zoránnak úgy remegett a keze, hogy alig tudta kinyitni az ajtót. Nem akartak minket bántani, csak a szeretetük egy ponton veszélyessé vált. Apropó! Kóbor János az Omegával nem indult az 1966-os Táncdalfesztiválon, de hamar ráébredt, hogy ez nagyon nagy hiba volt.

– Nem tudtuk, mi az a Táncdalfesztivál, csak azt, hogy ebben semmilyen körülmények között nem akarunk részt venni. A dalok nagy részét vállalhatatlannak is találtuk. Az Illés persze ott volt, és láttuk, milyen népszerűek lettek, így utána már kérdés sem volt, mi is megyünk. Az 1966-os Táncdalfesztivál résztvevői örökre beírták magukat a poptörténelembe, számtalan felejthetetlen élményt adva nekünk.