Celeb

Zoltán Erika: Ma is féltékeny vagyok a férjemre

Fái

Létrehozva: 2017.02.19.

Harminc éve énekel a túl szexi lány, aki már feleség, anya lett. A jubileum kapcsán arról beszélt, hogy ez idő alatt mi minden történt vele.

Nagyban megy a készülődés?

Március 11-én lesz a jubileumi buli, de már tavaly szeptember óta készülünk rá.  Az összes album, több mint kétszáz dal, különböző stílusok, karakterek. A Facebookon ezeket a korszakokat idézem fel, osztok meg képeket. Ezt a fajta felkészülési időszakot mindennél jobban szeretem. Júliusban lesz harminc éve, hogy a pályán vagyok. Harminc év az harminc év. Mi minden történt ezalatt.

Mi minden?

Az első lemez után, 1987-ben kezdtem koncertezni. Bardóczi Gyula, a Neoton dobosa fantasztikus hangulatot csinált, kértük, hogy játsszon velünk is. Olyan jól érezte magát, hogy jött velünk turnézni is. Így lett két dobosunk. Most felhívtam, hogy visszatérne-e hozzánk egy koncert erejéig. Azt válaszolta: az lett volna a baj, ha nem hívom. Azok a régi táncosok, akik 1993 és 2000 közt voltak velünk, az „anno tánckar” is velünk lesz egy blokk erejéig. Attól tartok, ha vége lesz a koncertnek, elhagyatottnak érzem majd magam. Remélem, olyan jól sikerül majd, hogy ebben az évben még turnézhatunk is.

Kik lesznek a vendégek?

Sokan, például Vastag Csabi, akit imád az ország, ő lesz a párom a Grease-dalokban. DR BRS is, ő régi táncosunk, rappel és sikeres DJ. A zenészbarátaim közt ott lesz Lola is, aki a Dalvarázs show-kórus kíséretében egy meglepetésprodukcióval is készül. Az est házigazdája DJ Dominique lesz.

Az előző nagy generációban nincsenek jóban egymással az énekesnők. Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Zalatnay nem is beszél. Miért van ez önöknél másként?

Ki tudja, talán a mi életünk másként alakult. Például mikor Csepregi Évát kértem, hogy csináljunk egy közös dalt, gondolkodás nélkül igent mondott. Mindenkinek nem lehet megfelelni, de bennem erre megvan a szándék. Kovács Katit nagyon szeretem, megvan az összes bakelitje, kislányként a példaképem volt. Az első turnémat az ORI szervezte, balatoni SZOT-szállókban léptünk fel. Érdekes az élet, Katival mentem végig, én voltam az első fellépő, ő a második. A mai napig nagyon szeretem őt.

Erika C nincs Robby D nélkül.

Huszonhét éve vagyunk együtt. Robi 1990-ben érkezett az éle­tembe, és ez már véglegesnek látszik. Nem osztom, hogy a szerelem elmúlik. Vettünk egy páros fülbevalót 1994-ben, amibe az van beleírva: ma jobban szeretlek, mint tegnap, de kevésbé, mint holnap.

Éjjel-nappal együtt vannak, ez nem nehéz?

Nekünk pont ez a jó. Sokkal kevesebb a súrlódás, mert ugyanazt a munkát végezzük, egy pályán vagyunk. Ha hétvégén megyünk fellépni, együtt megyünk. Ezek közös élmények, és közösek a problémák is. Így alakítottuk ki az életünket. Nekünk pont a másik oldal lenne furcsa. A zenészpárokról szóló filmek általában tele vannak konfliktussal. Köztünk soha nem volt konkurenciaharc. Robi sok olyan munkát vállal magára, ami nekem nem pálya. Jobban szereti a háttérmunkát. Rábízom magam, megbízom benne, ugyanazt a sikert szeretnénk. Maximum a dalok sorrendjében nem értünk mindig egyet, de ezt nem nevezném vitának.

Ott az a sok táncoslány, sosem volt féltékeny Robira?

De, mindig. Ez a velejárója, amivel megtanultam együtt élni. Én mindig féltékeny voltam és maradok is. De ez kell is, hogy az ember ne kényelmesedjen el. Az a kapcsolat halála. Szükség van erre a fajta éberségre is.  

Robi hogy viselte?

Megszoktuk! Az elején hevesebbek voltak az érzelmek, komolyabban vettünk mindent. Akkor még érzékenyebb vagy, erős benned a megfogni, megtartani érzés. Aztán ez változik. Addig jó, míg ránézel a párodra, és azt érzed: jó, hogy együtt vagyunk. De mindig ott van az a picike érzés, hogy ugye, nem startol rá senki? Én is nő vagyok, tudom, sokukban megvan az a késztetés, hogy na, majd én megmutatom. De a mi helyzetünk más, sosem volt hangos a sajtó attól, hogy ki hová költözött. Nem volt és nem is lesz ilyen hír.

Robi is féltékeny volt?

Igen. Ez nála is ugyanúgy működött. De a féltékenységnek is vannak fokozatai. Ha nincs konkrét ok, csak felmerül az érzés, az még normális. Elpoénkodjuk, elnevetjük. Valós ok a féltékenységre nem is volt, nem is lesz.

Ne hagyjuk ki a gyermeketeket, Zoét sem!

Húszéves lesz a kislányunk, tíz éve voltam a pályán, amikor született. A főtánckarban ő is végig velem lesz majd a színpadon. Soha nem erőszakoltuk semmire. Önálló emberke, aki imádja a táncot, és jó produk­ció­kat is tesz le. Három éve tanít, és nagyon jól csinálja. Imádja a gyerekeket, lelkiismeretes. Szép lassan átveszi a tánciskolát, ami már huszonhét éves. Ez is visszaigazolás, hogy jól csináltuk.

Hétvégente felléptetek, nem volt nehéz otthon hagyni Zoét?

Míg kicsi volt, hál’ istennek vele volt az anyukám, és volt egy pótnagyink is. Más szülők hétköznap nincsenek otthon, mi viszont vele voltunk. Együtt reggeliztünk, mentem érte a suliba, vittem különórákra. Sokkal több időt tudtam vele tölteni. Együtt jóban, rosszban. Nyilván önöknek sem volt mindig díszmenet. Azért vagyunk egymásnak, hogy a gondokat együtt megoldjuk. Anyukám egyedül nevelt fel, apu nélkül, akivel csak sokkal később sikerült közel kerülnünk egymáshoz. Sajnos már egyikük sincs velünk, hiányoznak. Ezen nem tudunk változtatni, abban hiszek, hogy segítenek fentről. Betegségben, egészségben. Megtanultunk együtt élni dolgokkal, de én gyógyszermentes vagyok. Volt egy nehezebb időszak az életemben, míg a menopauzát átvészeltem. Hát  nem tartott rövid ideig, voltak rosszabb és még rosszabb időszakok. Az egyik percben úgy éreztem, meggyulladok, elöntött a víz, a másikban megfagyok. Ezek a hőhullámos tüneteim voltak, de már csak mesélni tudok róla. Ezen túl kell esni. Elfogadom, hogy múlik az idő, nem élek a kor bűvöletében.

Zoltán Erika életút

1962. február 15-én született, Budapesten.
1960-1980
Négyévesen eldönti, hogy énekesnő lesz. Zongorázni tanul, és dzsesszbalettre jár. Leérettségizik, éjszakai bárokban énekel, táncol. Közönségdíjat nyer a Szerelemre születtem című számával. Első férje Joós István.
1990-2010
Erika C lesz a művészneve, megismeri Kátai Róbert táncost, akihez hét év után hozzámegy. Tánciskolát alapít, 1997-ben kislányuk születik, Zoé.
Napjainkban
A Dr. Bubó musicalben játszik főszerepet, készül a márciusi BOK csarnokbeli julileumi koncertjére.

Az a típus, aki folyton harcol a kilókkal. Most nyerésre áll?

Mostanra beállt a súlyom, jól elvagyok magammal, de így is abszolút odafigyelek. Jövök, megyek, nem cipelhetek túlsúlyt, kell az egészséges fizikum. Nem terhelhetem a szívem, a térdem. Robira is figyelek, hiszen én főzök. Meg sem veszünk olyan dolgot, csokit, fehér kenyeret, ami hizlal. Nem csülökpörköltről és túrós csuszáról kell álmodni, hanem csirkéről salátával. Az is lehet finom.

Ha újra kezdhetné, csinálna valamit másként?

Nekem jó így, ahogy van. Egyik lépés jött a másik után, minden ment rendben. Nem lehetek elégedetlen az életemmel, sőt. Csodálatos családom van, fantasztikus rajongóim, őszintén tudok mosolyogni, és itt a harmincéves jubileum!   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083220_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689911
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...