Celeb

Zimány Linda felfedte milliárdos szerelme kilétét

Munkatársunktól

Létrehozva: 2015.08.10.

Zimány Linda a Bors cikke után egy tévéműsorban fedte fel kapcsolatát régi-új szerelmével, Kedves Ferenccel. A pár együtt ünnepelt.

A Bors elsőként írt róla, hogy a csinos magyar modellt újra eltalálta Ámor nyila, szíve választottja pedig egy olyan ismert férfi, akivel évekkel ezelőtt már összeboronálták egyszer a lapok. A Bors cikke után Zimány egy tévéműsorban fedte fel szerelmét.

Kiderült, újdonsült párja nem más, mint az ismert vállalkozó, Kedves Ferenc. Úgy tűnik, ezúttal jóval többről van szó, hiszen Linda saját maga osztotta meg szerelmének hírét közeli barátaival. A pár szombat este már válogatott vendégkörben együtt is ünnepelte a férfi születésnapját. A bulira kizárólag közeli barátok, munkatársak, rokonok voltak hivatalosak:

– Nagyon boldognak, felszabadultnak tűnik Linda. Büszke arra, hogy egy ilyen sikeres, sokak által becsült és nagyra tartott férfi a párja – mondta egy közeli ismerőse, aki korábban azt is megerősítette: a modell újra szerelmes.

A fergeteges buliról egyelőre hiába kerestünk képeket, sehol sem bukkantunk rájuk. Feltehetően ez azonban már csak idő kérdése, hiszen Linda és kedvese nem szorul majd rá a bujkálásra, a műsorban elmondták: a találgatások megelőzése végett ültek kamerák elé és vállalták fel szerelmüket, de ezek után szeretnék a friss szerelmesek nyugodt, boldog hétköznapjait élni.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092484_auto_resized.png
metropol.hu

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092243_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról