Zana József: A Parlament felett szórják szét a hamvaimat!

Zana József azt mondja, kérdőre vonta Orbán Viktort, amiért nem kapott Kossuth-díjat. Mindeközben pedig meg is műtötték újra.
Zana József azt mondja, kérdőre vonta Orbán Viktort, amiért nem kapott Kossuth-díjat. Mindeközben pedig meg is műtötték újra.

Harmadszorra műtötték az utóbbi időben, most éppen a lábával Zana Józsefet. A 78 éves színész fél, hogy ha így folytatódik tovább, akkor talán a holnapot sem éli meg.

– Egy napra feküdtem be a kórházba. Reggel 8-ra mentem be, és csak délután 5-kor kerültem a műtőbe. Borzalmas volt… Gerincoperáció, foghúzás, most meg a lábam. Félek, belehalok ebbe az egészbe. Egy hét múlva vissza kell mennem.

A színész azt is elmondta, mi a te­endő, ha esetleg távozna az élők so­rából.

– Ha nem élném túl a be­avat­kozást, akkor kérem, ham­­vas­sza­­nak el, és a hamvaimat szórják szét a Parlament felett. Legalább eszükbe jut, hogy „a Zanának nem adtak díjat” – kezdte a Borsnak feldúltan a színész, aki idén már harmadszorra esett el a Kossuth-díjtól.

Zana József állítja, szólt Orbán Viktornak © Fejér Bálint

– Küldtem emailt Orbánnak, hogy tíz évig együtt fociztunk, rengeteg jó labdát adtam neki, de egyet sem kaptam vissza soha. Mondani sem kell, hogy még nem kaptam választ. Múltkor egyébként a Kossuth-díjasok vacsoráján találkoztunk személyesen. Harmadszorra ígérte meg nekem Kerényi Imre színigazgató-politikus – hangoztatta Zana –, hogy kapok díjat, és harmadszorra estem el tőle. Akkor mentem oda Orbán Viktorhoz, aki éppen vacsorázott. Amikor meglátott, maga mellé ültetett… na akkor mondtam neki „Viktor, te tudod azt, hogy már a harmadik éve dobnak vissza a díjról?” Kérdezte, hogy miért, én pedig azt feleltem neki, hogy megfúrt a Kerényi. „Na, akkor úgy látszik, ezt a dolgot is nekem kell a kezembe venni” – felelte – mesélte így Zana József. – 55 év után már megérdemlem azt a Kossuth-díjat, mert csak 1998-ban kaptam meg az Arany Érdemkeresztet. Most boldogan várom a 2018-at, hátha valaki odaadja nekem a díjat!