Celeb

Zámbó Krisztián kiakadt a Sláger FM-re

Bors

Létrehozva: 2017.01.08.

Forrás: Végh István

Január 2-án volt tizenhat éve, hogy – máig rejtélyes körülmények között – meg­halt Zámbó Jimmy. Érthető mó­don, a tragédia óta szomorúan kezdődik minden egyes év a családja számára. Idén ráadásul a legidősebb fia, Krisztián lelkét nemcsak a szomorú évforduló nyomasztja, hanem az is, hogy a Sláger FM rádió nem foglalkozott édesapja halálával.

– Sokat hallgatom a Slágert, épp ezért esik nagyon rosszul nekem, és rajtam kívül még több millió embernek, hogy nem emlékeztek meg Zámbó Jimmyről. Képtelen vagyok felfogni, és nagyon felháborít, hogy a rádió szerkesztőinek miért nem volt legalább öt percük arra, hogy méltassák apu munkásságát, és beszéljenek kicsit arról, hogy mit tett le az asztalra, hány millió lemezt adott el – dohogott Zámbó Krisztián, aki egyébként azt sem érti, hogy a Sláger FM repertoárján miért nincs egyetlen Jimmy-sláger sem.

– A rádiónál dolgozó szakmabeliek valamiért nem hajlandók elfogadni apukám zenei munkásságát.

Pedig hat hangszeren játszott, és olyan dalokat írt, amik ma is rengeteg rajongóját teszik boldoggá. Zámbó Jimmy nevét nem­csak Magyarországon, ha­nem a világ legtávolabbi pontjain, Ausztráliától kezdve Kanadán át Romániáig, mindenhol ismerik. Édesapám gyerekkora óta dolgozott, és saját erejéből jutott el odáig, hogy az ország összes sportcsarnokában mindenhol telt házas koncertet tudott produkálni. Neki a zene volt az élete. Abból élt, abból tartotta el a családunkat – méltatta apját Krisztián. – Nem ítélem el a Sláger FM dolgozóit, csak én úgy gondolom, tiszteletlenség a részükről ez a hozzáállás.

Természetesen szerettük volna megkérdezni a Sláger FM illetékeseit is, miért hanyagolják, ha hanyagolják, Jimmy dalait, de nem kaptunk választ.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142667_auto_resized.jpg
origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142619_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók