Celeb

Zalatnay Cini arcát meg kellett műteni

szk

Létrehozva: 2012.06.30.

Nemhogy énekelni, beszélni sem tudott napokig Zalatnay Sarolta, miután megoperálták. Cini még mindig nincs jól: most a jobb szemével van baj.

 

Közel egy hete mintha a föld nyelte volna el Zalatnay Saroltát, elérhetetlen volt telefonon, az SMS-ekre sem reagált. Tegnap végre fény derült eltűnésének okára: Cinit megműtötték, utána öt napig beszélni sem tudott, s jelenleg is kórházban lábadozik.

– Úgy kezdődött az egész, hogy éreztem, valami nem stimmel, zsibbadt az arcom egyik oldala, a beszéd is nehezemre esett, aztán egyre rosszabb lett – mesélte az énekesnő.

– Vizsgálgattak összevissza, végül az arcomban találtak valamit, amiről nem tudom pontosan, hogy micsoda, de fel kellett vágni, és kivenni. Természetesen érzéstelenítették, de nem volt kellemes, ahogy kapirgáltak az arcomban. Nagyon nem vagyok jól, fáj, és ideges is vagyok – panaszolta Cini. – Most is éppen egy vizsgálatra várok, a jobb szememmel van valami gond. Homályosan látok, amióta ez az egész elkezdődött.

A tünetek meglehetősen ijesztő betegségre utalnak.

– Állítólag arcidegzsába lehet, nem tudom, mitől alakult ki, talán huzatot kaptam. Külsőre nem látszik annyira, tehát nem torzult el a fejem, nem lettem „féloldalas”, enni, inni is tudok, de napokon át nem tudtam beszélni. Ezért nem vettem fel a telefont sem. A lányom, Nixi és a barátnőim persze végig mellettem voltak, és most is itt vannak, ők vigyáznak rám – mondta Cini, miközben a szemészeti vizsgálatra várt.

– El vagyok keseredve, ezen a hétvégén két koncertem is lenne, és szerettem volna részt venni egy jótékonysági gyalogláson – tette hozzá Cini.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140219_auto_resized.jpg
origo.hu

Kvíz: ön tudja, melyek a legdrágább ételek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713473412
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713473412
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713473412
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713473412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók