Celeb

X-faktor: Serena Olaszországban már nyert tehetségkutatót

Bors

Létrehozva: 2017.09.17.

Minden vágya, hogy színpadon lehessen, szinte az összes környékbeli ország tehetségkutatóján elindult már a 15 éves Serena Rigacci.

Egyetlen pillanat alatt elvarázsolta az X-Faktor zsűrijét az olasz származású Serena Rigacci, olyannyira, hogy Gáspár Laci még angolul is hajlandó volna megtanulni, csak hogy beszélgethessen vele. A mentor szerint a lány akár meg is nyerheti a versenyt, neki már most személyes kedvence. Nos, Laci a válogatón még nem tudta, de Serenának erre tényleg minden esélye megvan, ugyanis nyert már tehetségkutatót a hazájában.

– Hétévesen jelentkeztem először egy olasz gyermek- tehetségkutatóba, de ott is én voltam a legfiatalabb, és végül a szervezők úgy döntöttek, hogy a versenybe még nem kerülhetek be, de az élő show-ban el­énekelhetek egy dalt. Utána tízévesen indultam egy másik tehetségkutatóban, ahol szintén minden versenyző idősebb volt nálam, húsz év körüliek, de végül megnyertem, és nagyon örültem. Utána következett egy román tehetségkutató, ahol közönségdíjas lettem – sorolta eddigi eredményeit lapunknak a fiatal tehetség, aki kizárólag azért jött hazánkba, hogy az itteni versenybe jelentkezhessen.

– Olaszországban korhatárhoz van kötve a jelentkezés, és túl fiatal voltam, ezért gondoltam, hogy próbára teszem magam Magyarországon. Számomra nem jelent problémát, hogy más országokban is megmérettessem magam, mert így legalább megismerek egy csomó kultúrát, és sok barátot szerzek – folytatta Serena, aki talán nem meglepően, otthon zenei iskolába jár. Eddig zongora-ének szakon tanult, ebben az évben pedig hegedűre váltott. A hazai versenyre szülei kísérték el, akik mindenben támogatják. Akár még abban is, hogy ha bekerül az október 14-én kezdődő élő show-kba, akkor a kamaszlány Magyarországra költözzön. Sőt a fiatal Serenának már arra is vannak tervei, hogy mi lenne, ha ő nyerné meg a magyar X-Faktor hetedik évadát. 

ByeAlex szerint egyébként már most úgy énekel élőben, mintha lemezről szólna a hangja.

– Nagyon nehéz kérdés, mi lenne, ha én nyernék, mert kötődöm Olaszországhoz, de ha azt kell tennem annak érdekében, hogy énekesnő legyek, hogy Magyarországra költözöm, akkor megtenném, de azt hiszem, akkor is időnként hazajárnék, és kétlaki életet élnék.       kbv

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701021
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel