Hiába az édesanya fokozódó aggodalma, a folyamatos viták, a szülői háztól való távolmaradás, Weisz Fanni nagyon úgy tűnik, boldogabb, mint valaha. A modell eddig hallgatott, ám most a Borssal kivételt tett, így tudtuk meg, hogy pár hónapja gyűrűs menyasszony, Péter eljegyezte – az a férfi, aki a modell családja szerint elszakította tőlük a lányt, s csak egy futó kaland Fanni életében. A fiatalok egyébként több mint négy éve vannak együtt.
Fanni és Péter pénteken jelent meg a nyilvánosság előtt először azok után, hogy kirobbant a családi balhé. Mint elsőként megírtuk, Fanni édesanyja, Ágnes szerint hónapok óta nem tudni a siketnéma modellről semmit, családjával és barátaival is összeveszett Péter hatására. Az anyuka szerint Péter megtéveszti a lányt.
Fannin és kedvesén azonban semmi nem látszott abból, hogy otthon ekkora lenne a baj.
A pár teljesen normálisan viselkedett az eseményen, együtt nevettek, már akkor, amikor még nem tudhatták, hogy esetleg újságírók figyelik őket. A lányt Péter kísérte el egy ruhamárka boltmegnyitójára, ahol a fiú mindenben támogatta Fannit, aki miatt a siketnéma jelbeszédet is megtanulta, sőt segített a rajongóknak is, hogy tudjanak váltani egy pár szót a hallássérült Fannival, vagy fotózkodjanak vele. A rendezvény holt idejében szendviccsel kínálta kedvesét, s diszkréten visszavonult, ha Fannit a kötelessége szólította. Fanni sem úgy viselkedett, mint aki félelemben éli mindennapjait, szerényen, de jókedvűen pózolt a kamerák kereszttüzében.
Megkérdeztük a szerelmeseket is, hogy mi a véleményük a kialakult helyzetről, mi lehet az, ami miatt az édesanya és a nagymama ennyire haragszik Péterre. Mivel Fanni már teljesen érthetően tud beszélni, egyedül mondta el lapunk munkatársának, szereti az anyukáját, és éppen ezért nem szeretne beszállni a sárdobálásba. Azt azonban nem tagadta, pár hónapja összeveszett az édesanyjával, ám a konfliktus okát nem árulta el. Az viszont kiderült, hogy nem futó kapcsolatról van szó köztük, mint édesanyja állítja.
– Nem igaz, hogy ez csak egy futó kapcsolat lenne, hiszen több mint négy éve vagyunk együtt, és három hónapja el is jegyeztem Fannit – jelentette ki Péter, aki a siketnéma modellhez hasonlóan többet nem szeretett volna mondani sem a vita okáról, sem leendő anyósjelöltjéről, aki talán még azt sem tudja, hogy lánya menyasszony lett.
Péter a beszélgetés alatt végig Fanni mellett állt, segített a tolmácsolásban, ám mindig úgy, hogy saját mondandóját jelnyelven is mutogatta közben, hogy amit mond, Fanni is mindig jól értse, és reagálhasson rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.