Celeb

Weisz Fanni: Több időnk marad egymásra

uv

Létrehozva: 2020.03.16.

Forrás: Végh István

A celebvilág apraja-nagyja megszólalt már a koronavírus kapcsán, panaszkodva az elmaradt koncertek, fellépé-sek miatt. A modell, Weisz Fanni helyzete is nehezebb lett,  de igyekszik a történések jó oldalára koncentrálni.

– Petivel szeretünk mindig, mindenhez pozitívan hozzáállni, az ürömben is az örömöt keressük. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vesszük komolyan a jelen helyzetet, de semmiképp sem szeretnénk pánikolni. Csak segíteni, de szép csendben, felhajtás nélkül, ahogy például tegnap, amikor feltűnt, hogy a gyógyszertárban egy néninek túl drága a fertőtlenítő és maszk, Peti odalépett, és megvette neki  – mesélte a modell, aki ahelyett, hogy sajnáltatná magát a lemondott munkái és a pénzkiesés miatt, férjével még szorosabban megfogták egymás kezét.

– Nekünk sosem a pénz volt az első, a lényeg, hogy egymás mellett legyünk, akkor nem lehet baj. Lemondtunk most a moziról, az edzőteremről, éttermekről, de a szerelmi karanténnak is megvan a maga jó oldala: bár mi alapvetően is ebben élünk, most még több idő marad egymásra, az összebújásra – mondta nevetve Fanni, aki nemrégiben lapunknak elárulta, az orvosok segítettek pajzsmirigyproblémáján, így már vállalhat babát.

– Nagyon szerencsések vagyunk, mert a munka is összeköt minket, és sok időt tudunk együtt tölteni, ez a közelség pedig most még intenzívebb. Próbáljuk kihasználni ezt a kényszerpihenőt még több ölelésre, egymásnak szánt figyelemre – mondja a férj, Péter.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap