Celeb

Weisz Fanni keresi a pénzt, férje távolból irányítja őt

uv

Létrehozva: 2018.10.19.

<p>Mindenhová elkíséri Weisz Fannit férje, akinek úgy tűnik, ez a főállása. De meg is teheti, hogy ne dolgozzon, hiszen a siket szépségnek annyi felkérése és munkája van, hogy abból két ember is megélhet.</p>

Weisz Fanni sosem titkolta, hogy élete célja közelebb hozni egymáshoz hallókat és hallássérülteket. Elképzelését saját magánélete is hűen tükrözi, hiszen férje, Hajmásy Pé­ter halló, aki mellett, úgy tűnik, min­den­féle családi és pénzügyi botrány ellenére ki­tart. Hiszen –  ahogy arról la­punk korábban beszámolt – a si­ket szépség és édesanyja évek óta nem beszél, aminek legfőbb oka a férj személye, akiben Ágnes asszony nem bízik. Az aggódó édesanya rossz érzését pedig csak tetőzte, hogy a Fanni nevével hirdetett modelliskolát nemrég feljelentették a NAV-nál. 

De úgy tűnik, Weisz Fanni férjébe vetett bizalmát még édesanyja és a céges problémák sem tudják megingatni, és nem csak érzelmileg, pénzügyileg is bátran összefonódott párjával.

A Borsnak ugyanis feltűnt, hogy legyen az kora reggeli, délutáni, hétvégi vagy esti program, Hajmásy Péter mindenhová a nejével tart. 

– Igen, mindenhová megyek Fannival. De mindig van velünk egy jelnyelvi tolmács is, úgy a biztos – mondta lapunknak a férj. Ezután viszont jogosan merült fel bennünk a kérdés, ki más tehet manapság ilyet, mint az, akinek a kísérgetés a főállása? De erről a témáról Péter nem kívánt nyilatkozni, ahogy sportkarrierjéről sem. Úgy tudjuk ugyanis, hogy korábban kosárlabdázott, de egy ideje már nem aktív sportoló, civil munkájáról pedig sosem hallottunk. 

Nagy valószínűséggel a fiatal házasoknál Weisz Fanni a családfenntartó, aki siket szépségkirálynőként, esélyegyenlőségi aktivistaként és modellként számos felkérésnek – reklámkampányok, előadások, fotózások – tesz eleget, amelyeknek nyilván gyümölcsöző az anyagi vonzatuk is. Persze nincs ebben semmi kivetnivaló, hisz könnyen lehet, hogy Péter nemcsak a férje, hanem a menedzsere is egy személyben Fanninak. S így legalább több időt tud együtt tölteni élete szerelmével, mint más igát húzó férj.

Csípős

Van az a mondás, hogy férjhez menni tudni kell. Úgy tűnik, nősülni is! Huszti Zoltán

Péter egyébként kiválóan megtanulta a jelnyelvet, így egy-egy alkalommal bátran ugrik be a tolmács helyett is, és ahogy Fanni modelliskoláját, úgy neje sajtóügyeit is szereti ő maga kézben tartani. Így történt ez csütörtök reggel, a Vodafone Angyal Börzén is, ahol Fanni a cég korábbi főállású angyalaként volt jelen. Péter pár szó után ugyanis udvariasan közölte kollégánkkal, hogy őt kevésbé, de Fannit nyugodtan faggassuk az eseményen. A szépség kedvesen köszöntötte is a Bors munkatársát, és szívesen válaszolt volna nekünk, de a biztonság kedvéért kinézett a közelben álló férjére, akinek intésére végül úgy döntött, mégsem szeretne nyilatkozni. 

Digitalizálnak az Angyalok 

A Vodafone Magyarország Alapítvány idén is meghirdette a Főállású Angyal Pályázatot, a nyertesek pedig havi bruttó 400 000 forintos fizetést kapnak egy éven keresztül. A jubileumi, 10. év újdonsága, hogy idén a Főállású Angyal mellett bemutatkozik két extra angyal is.

A Digitális Kórházi Angyal és a Digitális Iskola Angyal, akik a programban részt vevő tanárokat és a tartós kórházi ellátásra szoruló gyerekeket oktatják majd digitális eszközökkel. A Főállású Angyal Pályázat érdeklődői november 22-ig küldhetik el pályázatukat a Vodafone-oldalon elérhető, egyszerű sablon kitöltésével. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727714
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727714
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról