Celeb

Vonattal tette meg a zarándoklatot Lagzi Lajcsi

K. K.

Létrehozva: 2019.01.05.

Egy szál hátizsákkal és egy bottal vágott neki Lajcsi a spanyol zarándokút, a 800 km-es El Camino egy kisebb szakaszának, ahonnan hazatérve teljesen átértékelte az életét.

Öt napot töltött távol a családjától Lajcsi, aki a civilizációtól elvonulva lelt rá a lelki békéjére. Az áram-, víz- és gázlopással megvádolt zenész csak azt bánja, hogy nem szánta rá magát korábban a százharminc kilométeres út megtételére.

– Egy bottal és egy tizenegy kilós hátizsákkal vágtam neki a spanyol spirituális zarándokútnak. Nem volt nálam egyéb, csupán egy túrabakancs, alsónemű, váltóruha, egy fogkefe és egy fordítógép, ami a kommunikációban segített – kezdi lapunknak Galambos Lajcsi, aki az A Coruña nevű várostól egészen Santiago de Composteláig gyalogolt.

– Naponta több mint húsz kilométert gyalogoltam a lelki megnyugvásért. Elképesztő és semmihez sem fogható utazás volt ez, aminek én bár csak egy rövid szakaszát tettem meg, mégis nagy hatást gyakorolt rám. Az első nap zarándokok szállásoltak el, az elkövetkezendő négyben pedig vendégházban húztam meg magam. Elég hideg volt, de ez nem is a luxusról és a fényűzésről szólt. Szerény körülmények között éltem, kézzel mostam a ruháimat, és elmerültem a gondolataimban. Meditáltam, megtisztultam, lelki békét nyertem. És rengeteget gyalogoltam, de bevallom: a százharminc kilométeres távból kilencvenet tudtam csak megtenni, mert az utolsó szakasz előtt izomgörcsöt kaptam, injekcióval próbálták csillapítani a fájdalmamat, de nem lett jobb, úgyhogy az utolsó negyven kilométert csak vonattal tudtam megtenni – ecseteli a trombitás, majd hozzáteszi: az elmúlt idő megpróbáltatásai után nagy szüksége volt az egyedüllétre.

– Imádom a gyerekeimet és a feleségemet, de még a családom sem hiányzott ez idő alatt. Erre az útra úgy volt szükségem, mint egy falat kenyérre. A Caminónak köszönhetően minden negatív gondolatot, érzést, ami nyomta a szívemet, el tudtam engedni. Más emberként tértem haza, rájöttem, hogy min kell változtatnom, mi és ki az, ami, aki fontos az életemben. Eddig foggal-körömmel ragaszkodtam a tárgyi dolgokhoz, a kényelemhez, ide pedig eljöttem egy szakadt pólóban és egy váltó felsőben, és talán sohasem voltam ennyire kiegyensúlyozott és nyugodt, mint Spanyolországban. Igen tanulságos út volt, ahová egyszer a gyermekeimmel is visszatérek, mert még rengeteg tanulnivalónk van az életben!  

Kapcsolódó jegyzetünk ide kattintva olvasható.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek