Celeb

Volt barátnőjével nyaralt Bochkor Gábor

F. Zs.

Létrehozva: 2017.06.30.

Örökzöld témát feszegetett csütörtökön Bochkor Gábor: az ember mennyire tartson szoros viszonyt a volt szerelmével, összejárjanak-e, vagy jobb, ha szóba sem állnak egymással.

Forrás: Puzzlepix

A téma önmagában is vitát kel, indulatot gerjeszt, ezért nem csoda, hogy többen felkapták a fejüket, amikor Bochkor Gábor arról beszélt az Önindító című reggeli műsorban, hogy ő például már utazott el úgy nyaralni a párjával, Várkonyi Andival, hogy a társaságban ott volt korábbi barátnője, Dobó Kata is. Arról már a Bors is írt, hogy több rendezvényen jelentek meg közösen, kedveseikkel az oldalukon, de a nyaralásról eddig nem volt szó. Úgy tudjuk, hogy ez akkor történt, amikor Dobó Kata párja még Gulyás Levente volt. Várkonyi Andrea és Dobó Kata egyébként is gyakran találkoznak, mert ugyanahhoz az ügynökséghez tartoznak, és az évek során olyan jó barátnők lettek, hogy még Gáborról is szoktak beszélgetni. 

Bochkor szerint jó dolog, ha a szakítás után is megmarad a barátság, amivel Dobó Kata is egyetért. 

– Egy szakítás nyilvánvalóan megviseli lelkileg a feleket, mindegy, hogy elhagyott vagy elhagyó vagy – mondja a Borsnak Dobó Kata. – Azt, hogy utána is jó viszony maradjon, mindkét félnek igényelnie kell. Én azt gondolom egyébként, hogy em­berileg választunk párt ma­gunknak, vagyis amikor elmúlik a szerelem, ak­kor is egy számunkra szim­patikus valaki, egy jó barát ma­rad az exünk. A barátokat pe­dig nem jó elveszíteni, rájuk vigyáz­ni kell. Nagyon örülök, hogy Gá­borral ilyen jóban vagyunk, annak pedig külön, hogy Andi­val ilyen szoros és őszinte a kapcsolatunk. Szerencsés vagyok, hogy ilyen minőségű kap­cso­latrendszerben élek – tette hoz­zá Dobó Kata, aki még nem tudja, hogy lesz-e újabb közös nyaralás Gáborékkal, de nem zár­ja ki.

Akiknek nem sikerült szépen az elválás

Mel B, a Spice Girls énekesnője idén tavasszal előbb beadta a válókeresetet, majd távoltartást is kért a férje, Stephan Belafonte ellen, akit kizárt a közös vagyonból is. A haragja oka az, hogy a férj állítólag párszor megverte. 

Pártos Csilla és Szűcs Csaba, Pécsi Ildikó fia és menye három éve nem tud elválni, állandóan a bíróságra járnak, oda-vissza perelgetik egymást. Ha találkoznak, nem köszönnek egymásnak, pedig van egy közös fiuk, Csabi. 

Johnny Depp és Amber Heard tavasszal feszült egymásnak, azóta csak romlik a helyzet. Amber akkor hajlandó csak visszavonni a távolságtartási kérelmet, ha a férj kifizet neki kétmilliárd forintnyi dollárt asszonytartásra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”