Celeb

Voksán Virágtól félnek a normális pasik

Bors

Létrehozva: 2016.12.24.

<p>Tíz éve még szőke, természetes szépség volt, ma már hatalmas mellekkel, ajkakkal és sötétbarna hajkoronával villog. Voksán Virág nem bánta meg az átváltozást, de belátja: ezzel megnehezítette, hogy igazi társra találjon.</p>

– Azzal szoktak vádolni, hogy rengeteg plasztikai beavatkozáson estem át, valójában csak a mellemet és a számat műtötték. Emellett volt még sminktetoválás, illetve hajfestés, de összesen ennyi – állítja Voksán Virág, aki csak egy beavatkozást bánt meg később.

– Két évvel ezelőtt már kiszedettem a szám széléből a szilikont, mert ugyan tíz éve, amikor csináltattam, még divat volt, később már túl vastagnak éreztem, ráadásul természetellenes volt a formája. A hajam is úgy tíz évvel ezelőtt volt szőke utoljára, de egy percig sem bántam meg, hogy átfestettem, mert mindenki szerint jobban áll a sötétbarna. Ez vagyok én, soha nem  leszek már az, aki régen – tette hozzá a dj, akinek régi képeit nézve sokan kérdezhetik: miért akart változtatni?

– Magamnak nem tetszettem. Persze az is szerepet játszott benne, hogy egy nagyobb mellű nőt jobban megnéznek a pasik. Igaz, összehasonlítani már nem tudtam, milyen, ha nagy cicik miatt nyomulnak rám, mert mire megcsináltattam, közismert lettem. Így régen mégis könnyebb volt az ismerkedés, mint most. Azért van ez, mert nagyon tartanak a médiaszereplőktől az átlagos éle-tet élő emberek. Van egy kialakult kép, amit a külsőhöz társítanak, pedig ezeknek sokszor a fele sem igaz. Iszonyatosan előítéletesek velünk szemben – panaszolta Virág.

– Akiknek nagy önbizalmuk van, azok azért esnek ki, mert közülük sokan kizárólag az ismert nőkre gerjednek. Szerencsére jó emberismerő vagyok, nem vagyok gyök kettes IQ-val rendelkező nőszemély, és nagy élettapasztalatom is van, úgyhogy mindig meg szoktam nézni a jelöltek volt barátnőit, közösségi oldalait, hogy feltérképezzem őket. A normális, hétköznapi életet élő pasik viszont tartanak tőlem, úgyhogy nagyon nehéz helyzetben vagyok.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088429_auto_resized.png
origo.hu

Újabb poggyászkiárusítást hirdettek meg a ferihegyi repülőtéren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711675513
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711675513
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711675513
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091821_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Féltékeny az egész világ: végre megházasodhat Leonardo DiCaprio

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...