Celeb

Viszályok után békülnek a Neoton sztárjai

P. J.

Létrehozva: 2017.11.19.

<p>Hosszú évekig nem hallatott magáról a Neoton Famíliából egykor sértetten távozó énekesnő, Pál Éva. Most azt tervezi, hogy visszatér a színpadra. </p>

Több mint öt évvel ezelőtt szólalt meg utoljára Pál Éva, aki azért törte meg a csendet, mert nagy tervei vannak. 

A kócbaba a régi

Az énekesnő sokáig úgy érezte, hogy nincs többé helye a színpadon, holott régebben az egész világot bejárta a Neoton Famíliával. 

– Volt egy olyan időszak, amikor úgy gondoltam, hogy a szakmai, illetve a színpadi szerepléseimnek vége. De most már ennek a gondolatnak van vége – kezdte nevetve Pál Éva, aki minden erejével azon dolgozik, hogy feledésbe merült nevét újra ismertté tegye. 

– Jelenleg is a visszatérésemen dolgozunk a menedzsmentemmel. Nagyon sok meglepetéssel készülök, és a közönség is hamarosan láthatja majd a régi-új Pál Évát. Nyilván én is sokat változtam az évek során, de attól én még én vagyok – jegyzi meg az énekesnő, aki egykor viharos körülmények között vált meg a Neoton Famíliától.

Már a Kócbabák (Csepregi Éva, Fábián Éva és Pál Éva) beolvadása a Neotonba sem volt zökkenőmentes. Pál ugyanis nehezen viselte, hogy vokalistaként kell helytállnia, sokkal inkább szeretett volna szólista lenni. Később a zenekar nagy ha­talmú menedzsere, Erdős Péter szólistát csinált Csepregi Évából, amit Pál sosem tudott megemészteni.

Nem gyógyuló sebek

A Privát Rocktörténet című televíziós műsorban Pál Éva, Csepregi Éva és a zenekarvezető, Pásztor László is beszélt erről. 

„Nekem megígérte azt, amit aztán végigcsinált Csepivel – mondta Pál Erdős Péterről. – Én 57 évesen már nyugodtan el merem mondani, hogy nem lenne okom Pétert bizonyos okok miatt annyira dicsérni, de meg kell, hogy mondjam, zseniális volt. Tudniillik tíz évre előre megmondta, hogy mit akar elérni. Velem” – célzott Erdős szándékaira.

„Péter imádta a nőket. Különösen a szép és tehetséges nőket. De hogy egyik nőnek sem lett semmi baja abból, hogy Péterhez nem került közelebb, azt meg itt most írásba adom” – mondta ugyanerről Csepregi Éva. A zenekarvezető, Pásztor László is tett egy félre nem érthető megjegyzést arra, hogy Pál Éva szerint miért nem ő lett a Neoton sztárja: „Erdős velem is kikezdett ezek szerint, csak én nemet mondtam… Hát a másik fél 1990-ben meghalt.”

Végre szólóban

A méltatlan vita végére talán soha nem kerül már pont, de tény, hogy nem Pál Éva lett a Neoton nagy sztárja és 1983-ban végleg elhagyta a Famíliát.

Most, 2017-ben, 65 évesen azonban érez magában annyi erőt, hogy megmutassa, neki mindig is legelöl lett volna a helye.

– Egy hatalmas koncerttel szeretnék visszatérni, ahol régi és új dalokkal idézem fel az emlékeket. A stílusom persze marad a funky világában, mint annak idején a neotonos szólószámaimban. Szeretném megcélozni azt a korosztályt, amelyik emlékszik még a magyar ABBA-ra, de az új hangzásvilággal talán a fiatalok érdeklődését is felkeltem – ecsetelte Pál Éva.

Kibékülnek?

Adódik a kérdés: ha Pál Éva visszatér a színpadra, lehet-e majd együtt látni régi partnerével, Csepregi Évával? A kérdés azért is indokolt, mert 2005-ben Évát nem hívták meg a Neoton negyvenéves fennállása alkalmából tartott nosztalgiakoncertre, ez a gesztus sem szült jó vért… Csepregi Éva válasza azonban némi bizakodásra ad okot. Lehet, hogy láthatjuk még együtt a legendás énekeseket? A másik neotonos nagyágyú ugyanis szívesen felidézné azokat az időket.

– Nagyon érdekes elgondolás. Ám ez sajnos nem rajtam múlik, nem én, hanem a zenekar dönt ezekben a kérdésekben, de ha rajtam múlna, természetesen színpadra állnék a régi partneremmel – mondta a Borsnak Csepregi Éva.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt