Celeb

Visszavesz a tempóból Görög Zita

F. Zs.

Létrehozva: 2018.05.07.

Az utolsó munkával töltött hónapját kezdi meg a modell-műsorvezetőnő, a nyarat azonban már a nyugodt babavárásnak szenteli.

Görög Zita képes akár napi 16 órát is dolgozni, ha a programja úgy kívánja, forgat, intézkedik, a gyerekeket fuvarozza a suliból edzésre, és vissza, szóval tényleg sosem áll meg. A harmadik babája érkezése előtti hónapokban azonban úgy döntött, hogy sokkal több időt szán magára és a magzatára.

– Tudomásul kell venni, hogy a test nem fiatalodik, bármennyire is odafigyel az ember az egészségére – mondta a Borsnak Zita. – Tinédzserkorom óta tudatosan étkezem, és rendszeresen mozgok, modellként ez persze alapvetés, de ha más hivatást választottam volna, akkor is ragaszkodnék ehhez az életformához. A babavárás mindössze annyiban befolyásolja ezt, hogy most egy picit jobban oda kell figyelnem magamra.

Zita ezért döntött úgy, hogy a Trendmánia című műsorával még leforgat pár részt, de utána visszavonul egy időre.

– Ez a hónapom még nagyon húzós, heti három forgatásom van, de május végén leállok, és csak a babára koncentrálok – ígérte Zita. – Egy picit azért dolgozom is, fiatal tehetségeket castingolok. Ez a munka kevesebb fizikai terheléssel jár, és feltölt érzelmileg.

És, ha már az érzelmekről esik szó, Zita és kedvese, a válogatott futballista, Laczkó Zsolt úszik a boldogságban, a modell egyre több nyilvános fotót oszt meg az Instagram-oldalán a rajongói­val.

– Bátran megmutatom a boldogságunkat, mert nincs takargatnivalónk – mondja a modell, műsorvezető.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689614
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088749_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689614
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...