Celeb

Visszatért Koncz Gábor régi ereje

Bors

Létrehozva: 2018.08.03.

Forrás: Hatlaczki Balázs

Koncz Gábor néhány hete ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Nemrégiben több gerincműtéten is átesett, de szerencsére egyre jobb formában van. Karbantartja magát otthoni konditermében, már újra eljár vadászni is.

– Mutass még egy nyolvanéves színészt, aki a saját súlyával húzódzkodik. A műtétek után sokat kellett feküdnöm, és az izmaim kissé eltűntek, de most már újra a régi vagyok. Helyesebben karok lenni – nyilatkozta Koncz Gábor a Best magazinnak.

– Én nem múlok el, vissza fogok jönni, mivel hiszek a reinkarnációban. Egyszerűen nem múlhatok el. Nem akarok abba belenyugodni, hogy Koncz Gábor csak egyszer volt, majd örökké megszűnik. Engem állva kell majd eltemetni egy koporsóban, de nem ám keskenyben, hanem ahol elfér a vállam. Visszajövök, de nem Európába, hanem Ázsiába, ahol tiszta emberek élnek – tette hozzá a színész.

Ahogy arról a Borsban is beszámoltunk, Koncz Gábornak már most megadatott az, ami másoknak a holtuk után sem: életnagyságúnál is nagyobb szobrot kapott a szülővárosában.

– Baromi jó érzés! Az irigyek azt mondják, csak a halottnak lehet szobra! Másnak miért ne lehetne? Hogy élő korában ne láthassa mit tett le az asztalra? Mögöttem háromszáz film áll, és sok nagyformátumú hős, az mind én vagyok.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában