A comment.com néhány napja iparági forrásokra hivatkozva írta meg: Várkonyi Andrea lehet a magyar Whoopi Goldberg. Az amerikai The View mintájára vagy licence alapján készülő talk-show-ban öt ismert nő beszél közéleti, politikai és egyéb témákról, miközben mindegyikük határozott véleményt formál a terítéken szereplő témában. Ebben a műsorban kaphatja a vezérszónok/moderátor szerepét Várkonyi.
Időközben az is kiderült, rövidesen Azurák Csaba is kamera elé ülhet. A Tények egykori műsorvezetője tavasszal úgy köszönt el a nézőktől, hogy a jövőben régi álmának szenteli majd minden idejét, egy vadonatúj közéleti műsor megvalósításán dolgozik majd.
A TV2 most a Borsnak megerősítette: a műsor szerkesztősége felállt, a forgatások rövidesen megkezdődnek. Azurák Csabát nem értük el, úgy tudjuk, ő egyelőre külföldön tartózkodik, az sem kizárt, hogy már az új műsora kapcsán van küldetésen.
A 24.hu értesülései szerint 1/1 Azurák Csabával címmel képernyőre kerülő közéleti műsor lehet majd a közel két évvel ezelőtt megszűnt Napló méltó utóda. Bár utóbbit Hajdú Péter megpróbálta föltámasztani, nem járt sikerrel, a régi naplósok sorban nemet mondtak a visszatérésre. Talán ennek is köszönhető, hogy Azurákék megkezdhetik majd a munkát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.