Visszatérne a képernyőre Vízy András

Tizenöt éve nincs tévénél, de még mindig kommunikációs vonalon dolgozik, egy taxitársaság szóvivője, emellett tanácsadással, szervezet- és vezetőfejlesztéssel foglalkozik, mentálhigiénés szakemberként pedig életvezetési gondokat is segít megoldani. 

– Szerettem tévézni, de 2001-ben azért szálltam ki, mert a legnagyobb lányom akkor volt négyéves, és ment óvodába. Azt gondoltam, nem terhelhetem őket az ismertségemmel. Előfordult, hogy két gyerekkel mentem az utcán, az egyik a hátamon, a másikat toltam, mégis odajöttek autogramot kérni. Udvariasan visszautasítottam, erre sértegetni kezdtek. Ha egyedül vagyok, és nincs családom, lehet, hogy maradok, a munka érdekelt mindig, de nem akartam kitenni a gyerekeket annak a sérülési lehetőségnek, amit elszenvedhettek volna – mondta a Nemzeti Színház Stúdiójának ötvenedik jubileumi partiján Vízy, aki maga is tanult a stúdióban.

A gyerekek azonban felnőttek azóta, ha szükség lenne rá, meg tudnák már magukat is védeni, vagy lerázni magukról azokat, akik csak apukájuk híressége okán dörgölőznek.

 – Valóban, ma már volna az az összeg és szerződés, amiért vállalnék televíziós munkát. Úgy látom, aki ma televíziónál dolgozik, túlságosan kiszolgáltatot­tá válik, és sokszor az emberek saját személyisége túlságosan összemosódik azzal, amilyen szerepet játszanak. Példá­ul olyasmiket is kiraknak, mert ki kell tenni a Facebookra, amit normális esetben nem is tennének – magyarázta az egykori tévés, aki egy korábbi magyar rádiós műsorát tudná elképzelni képernyőn. 

– Annak az volt a témája, hogy hogyan váljunk el, hogyan legyünk boldogtalanok, és ehhez hasonlók. Eleinte nem is engedték adásba, majd amikor megértették, hogy miről szól, hatszor ment le ismétlésbe a Nagyrónai Tiborral közös műsor. Nem érdekelnek a direkt dolgok, az érdekel, milyen csavar van benne – mondta.