Celeb

Vincze Lilla: Erdélyben barikádokon énekeltünk

Fái

Létrehozva: 2017.09.16.

Három évtizede, hogy Júlia nem akar a földön járni, talán pont ezért nem fog rajta az idő. Ahogy az énekesnőn sem, aki ma is olyan energikus, bájos és vidám, mint mikor először énekelte legendás dalát.

Amikor elindult a pályán…

A poprockkultúra virágzott, akinek megadatott, az hatalmas sikerrel játszhatott. Ennek az „őskornak” a közepére estünk be. Az ORI szervezési része szenzációsan működött, rengeteg koncertünk volt, egymillió fölötti lemezeladás. Csodálatos, izgalmas események, hiszen közben belementünk a rendszerváltásba. A kor tanúi lettünk, meg tudtuk zenésíteni a történelmet. Az Európa visszavár, a Kérlek, ne félj! című dalunk erről is szól. A Hazafias Népfront 1986-ban be is tiltotta. Az Interpop Fesztivál győztes dala lett, de egy darabig nem engedték kiadni. Akkor már lehetett érezni, hogy lesznek változások, izgalmas időszak volt. Erdélyben barikádokon énekeltünk, bezúzták a lemezeinket, vittünk segélycsomagokat, később a Bikinivel is. Hál’ istennek, ez szellemi, intellektuális forradalom volt.

A fesztiválon engedték előadni a dalt?

Mindenféle háttér nélkül kezdtem a pályát, de azt tudtam, a kulturális érvényesüléshez kell szerencse és bátorság is. Ahogy ma, úgy akkor is az volt a fontos, hogy legyen lemezed, szerepelj a tévében, ismertté váljon a zenekar, amihez meg kellett jelenni egy táncdalfesztiválon. Csak úgy nem kezdhettél, a kiadónak kellett elindítania a tehetségeket, ezért az utcáról bátran besétáltam Erdős Péterhez a Kérlek, ne félj!-jel. Péter mondta, hogy nagyon tetszik neki, de ezzel problémák lesznek. Egy ilyen helyzetben bizarr a szöveg, féltett, kérte, hogy írjuk át. Később elszántan visszamentem és mondtam: megbeszéltük a fiúkkal, nem írjuk át. Szerintem Erdős pont azért indított, mert látta a hitet, hogy kiálltunk az igazunkért.

Hogyan született a Júlia?

Júlia története a törökbálinti stúdióból indult, ami egy gyönyörű villában volt, és van még ma is. Elkészültünk a lemezzel, de még volt időnk. Másnap korán reggel mentünk a farkashegyi repülőtérre forgatni, nem volt érdemes hazamenni. Maradtunk, pihengettünk abban a gyönyörű környezetben, és közben improvizálgattunk. Így születtek a dalok, ha nem volt meg a szöveg, halandzsáztam, angol, magyar, francia szavakkal. Ez lett a névjegyünk.

Hogy került a Júliába a német szöveg?

A mai napig nem tudom megmagyarázni. Volt benne valami németes menetelős ritmus, aztán jött egy különleges érzés. Ránéztem a hangszerekre, megláttam az Oberheim szintetizátort, így lett ebből a szóból a német sor.

Nem értelmes szöveg?

Semmi értelme nincs, halandzsa. Lachs Lajos a feltalálója, de Karinthy és Kosztolányi tette ismertté a halandzsa nyelvet. Tehát irodalmilag igazolt a létezése, én csak használom. Sokféle nyelvet beszélek így. A címadó dal, a Napoleon Boulevard végig halandzsa! A Júliánál becsületesen megtanultam a halandzsámat, de ezt a dalt mindig másként énekelem. Lehetetlen playbackelni.

Boldog?

Igen. A mi életünket nehéz követni, emiatt történtek a sorsomban olyan változások, aminek következményei lettek. De a zene örök kiindulási pont maradt, mint egy iránytű, ami segít eligazodni. A szakmám a szerelmem is, és ennek nagyon sokat köszönhetek. A nyarat végigkoncerteztük a megújult Lilla és a Napo­leon Boulvard-ral. Most vasárnap Bánffyhunyadon kamarazenélünk Doka Attilával, Kovács Sára Diznával. De énekelek templomokban, és van egy művészeti klubom, ahol legközelebb a rejtélyes Seuso-kincsekről lesz szó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713441910
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713441910
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713441910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713441910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről