Celeb

Világsztár lett a celebfotókat kigúnyoló Celeste - fotók

Bors

Létrehozva: 2017.08.12.

Celeste Barber, bár évek óta komikaként dolgozik Ausztráliában, maga sem hitte volna, hogy alig pár hónap alatt 1,8 millió követőt szerez Instagram-oldalán mókás fotóival. A színésznő kísérletnek szánta az első képeket. Hírességek pikáns szelfijeit utánozta le a maga módján, mert kíváncsi volt arra, hogy az ő lenge képeit letiltja-e a közösségi oldal. Az Instagram cenzúrája nem ugrott rá a dologra, a nagyközönség azonban igen, így Celeste azóta két-három naponta újabb világhíres szépséget állít pellengérre azzal, hogy megmutatja: egy átlagos nő hogyan is nézne ki hasonló helyzetben. 

– Mindig is feminista voltam, de erre csak most jöttem rá, miután a fotóimat a szexizmus elleni harc lobogóiként lengetik – élt némi képzavarral a The Guardiannek adott interjúban a komika, aki valójában drámai színésznőnek készült, idős mestere tanácsára erősített csak rá komikai vénájára.

– Folyton vígjátékokba hívtak, amit eleinte sérelmeztem – mond­ta. – Képzett színésznő vagyok, el tudom játszani Lady Macbethet is! De aztán kiderült, hogy nem, viszont nevettetésben jó vagyok.

Ezzel az internet népe is egyet­ért, így Celeste tovább bújja a celebek közösségi oldalait, hogy őrült fotóiknak új értelmet adva szórakoztassa követőit.

Felkenődve

Madonna nem kispályás, még ha arccal veszi is le a falat, abból is árad a fülledt erotika. Celeste szerint egy hétköznapi nő legfeljebb ennyire szexi látvány, miután hasra esve lecsókolja az ajtófélfát.

Lecsúszva

A Vogue magazin angol kiadásának készült ez a lenyűgöző kép, amelyen a modell egy ágyról csúszik le elegáns pózban. Celeste is megpróbálta ugyanezt, neki így sikerült.

Hoppácska

Hogy Rihanna korlátgyakorlatáról kinek mi jut eszébe, azt 18-as karika híján nem részletezzük. Celeste-et látva csak egyet mondhatunk: Jesszus, valaki kapja el!

Hullámszörny

Lady GaGa szörfön jógázós fotójának kifigurázása jelentős előkészületeket igényelt Celeste-től, aki arra azért nem számított, hogy az első láblendítésnél beborul.

Lépcsőbe húzva

A lépcsőn se mindegy, hogyan terülünk el. A póz lehet izgatóan elegáns vagy nevetséges – ezt főként a lépcső szélessége és a hurkák vastagsága határozza meg.

Hattyúdal

Na jó, ez azért nem ér! Kendal Jennernek sokkal nagyobb a rózsaszín hattyúja, és dupla karúszót sem visel, ahogy Celeste. Nem kérdéses, hogy épp melyik gumimadár áldja jobban a szerencséjét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141538_auto_resized.jpg
origo.hu

Egy macska lett a dubaji árvíz legnagyobb sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713460511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713460511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141816_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltemették Tordy Gézát, így néz ki a sírja – Fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók